Liberális történetecske: befogadják a svédek a háborús bűnöst, majd elítélik tíz év "életfogytiglanra"

Hét szír katona 2012-es kivégzésében vett rész Haisam Omar Sakhanh, akit csütörtökön ítélt el egy stockholmi bíróság. A férfi áldozatával "különösen kegyetlen körülmények között” végzett – indokolta az ítéletet a bíró.


Illusztráció

Sakhanh szerint – aki elismerte a kivégzést – nem kellett volna perbe fogni, mert a halálos ítéletet egy törvényes bíróság hozta, azonban ezt a svéd taláros testület nem fogadta el, ahogyan azt a védekezését sem, hogy csak parancsot teljesített.

A férfi 2011-ben és 2012-ben Olaszországban volt aktív. Egy a szíriai kormány elleni tiltakozáson illegálisan behatolt a római szíriai nagykövetségre is. Ezt követően visszatért Szíriába, majd Svédország felé vette az irányt, ahol menedékjogért folyamodott.

"A férfi nem informálta a hatóságokat a kivégzésről, így megkapta a menekültstátuszt, majd a letelepedési engedélyt is 2016 elején. Március óta azonban előzetes letartóztatásban van” – adja hírül az Associated Press.

Nevetséges: tíz év az életfogytiglan

Sakhanh "bűne olyan súlyos, hogy a büntetése életfogytiglani szabadságvesztés” – írta közleményében a bíróság.

Azonban Svédországban ez tíz év szabadságvesztést jelent, melynek letöltése után kitoloncolják az országból.

Ruandai népirtó svéd állampolgársággal

Szerdán a svéd legfelsőbb bíróság megerősítette egy Ruandában született svéd állampolgár életfogytiglani börtönbüntetését, akit korábban az 1994-es népirtásban betöltött szerepéért ítéltek el. A férfi, aki 2002-ben érkezett a skandináv országba menedékkérőként, egy évtizeddel később már svéd állampolgárságot kapott.

"Az ítéletek fontos jelei annak, hogy Svédország nem lesz háborús bűnösök menedéke” – vélekedett a külön ilyen ügyekre szakosodott rendőrségi egység vezetője. Hozzátette, hogy jelenleg 45 hasonló ügyön dolgoznak.

(AP – Híradó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »