Levél a Fidelitasnak: tömeggyilkosokról elnevezett utcák, terek

Levél a Fidelitasnak: tömeggyilkosokról elnevezett utcák, terek

Itt a mai legújabb példája: a KDNP a Marxra emlékezést támadja. Helyesen. Csak éppen semmit nem tesz, hogy több tucat városunkban, falvainkban Marx, Lenin, Kun Béla és a többi tömeggyilkosról elnevezett utca- és tértáblák még mindig a helyükön vannak. Holott törvény van rá, hogy nem lehetnek.

Mennyi idő alatt szednének le egy Szabó Dezső vagy Hóman Bálint utcanevet? Holott ők azután egy karcolást sem ejtettek senkin.

Mikor lépnek át saját árnyékukon és nem a Fidesz lábjegyzete lesznek, álfiatalos lendülettel követelve azt, aminek megtétele már amúgy is úton van, hanem egyszer veszik a bátorságot és fellépnek e tömeggyilkosokat hirdető elnevezések megszüntetése ellen?

Akkor az emberek feltekintenek Önökre. De ha ez nem fontos Önöknek, hagyják a csudába.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közleménye

Budapest, 2018. május 5., szombat (OS) – Rétvári Bence, a KDNP alelnökének nyilatkozata:

Egy marxista sosem demokrata. Aki a marxizmust élteti, az tagadja a

demokráciát. Marx szobrot avatni nem más, mint semmibe venni

eltiport nemzeteket és sokmillió ártatlan áldozatot. A marxizmus

megvalósulása mindig és mindenhol tragédiához vezetett. Juncker Marx

előtti főhajtása azt jelképezi, hogy nem tiszteli a kelet-európai

nemzeteket, nem tiszteli az áldozatok emlékét. Ez nem csupán

politikai hiba, ez az emberi méltóság tiszteletének teljes hiánya.

Egy jobboldali, néppárti politikusnak erkölcsi kötelessége

tiltakozni minden marxista kultusz ellen. Marxról tisztelgő beszédet

mondani még a szélsőbaloldali mozgalmaktól is elfogadhatatlan,

mérsékelt jobboldali politikustól pedig az alapvető értékektől való

teljes elfordulás.

Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

Egy kis útmutató:

2360 Gyál, Kun Béla utca
4243 Téglás, Kun Béla utca
5435 Martfű, Kun Béla utca
4069 Egyek, Kun Béla utca
3955 Kenézlő, Kun Béla utca
7331 Liget, Kun Béla utca
6111 Gátér, Kun Béla utca
7349 Szászvár, Kun Béla utca
5309 Berekfürdő, Kun Béla utca
6821 Székkutas, Kun Béla utca
5624 Doboz, Kun Béla utca
5940 Tótkomlós, Kun Béla utca
5452 Mesterszállás, Kun Béla utca
4146 Újiráz, Kun Béla utca

 

6078 Jakabszállás, Kun Béla utca
4625 Záhony, Kun Béla utca
4069 Egyek Telekháza Kun Béla utca
3170 Szécsény Kun Béla utca
7681 Szentkatalin Kun Béla utca

Lovas István – www.lovasistvan.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »