Legyünk az Egyház eleven tagjai – Bogdánffy Szilárd vértanú püspökre emlékeztek szülőfalujában

Legyünk az Egyház eleven tagjai – Bogdánffy Szilárd vértanú püspökre emlékeztek szülőfalujában

Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspökről szülőfalujában, a délvidéki Feketetón hagyományosan október első vasárnapján emlékeznek meg. Idén október 6-án tartották a zarándoklatot. Az ünnepi szentmisét Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mutatta be.

A nap folyamán a zarándoklat résztvevői elimádkozták a rózsafüzért, majd két oroszlámosi hittanos – Súly Evelin és Vivien – felolvasta Bogdán József pap költő Feketetó kis falumnak című írását.

A szentmise főcelebránsa Böcskei László nagyváradi megyéspüspök volt, koncelebrált Martin Roos nyugalmazott temesvári püspök, Fiser János általános helynök, Hajdu Sándor feketetói plébános, Koncz Tibor és Mellár József esperes-plébánosok, valamint Király Tibor, Pethő László és Halmai János.

A megyéspüspök homíliájában Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életpéldájáról beszélt. Hozzátette, „amikor csak tehetem, elmondom élettörténetét és földi pályafutását a fiataloknak. Nagyváradon már csak alig néhányan vannak, akik személyesen ismerték Szilárd püspököt. Ők azonban mindannyian kiemelték, hogy amellett, hogy tanított, nevelt, tette, amit tenni kellett, érezte a hivatását, küldetését, és abban élt. Ő nem az elmúlt időkhöz tartozik, hiszen a 20. században élt, s élete követendő példa a ma embere számára is.”

Hírdetés

A nagyváradi főpásztor elmondta, egyházmegyéjében a közelmúltban fogadták a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szimbólumát, a missziós keresztet. A családosok szentségimádása után meghívta a kisgyermekeket, hogy nézzék meg a keresztet, s nagyon élvezte, ahogyan a gyermekek csodálták. „Jó lenne, ha mi is képesek lennénk erre, ha ilyen gyermeki lelkülettel tudnánk rácsodálkozni és hinni a kereszt erejében.”

A püspök arról is szólt, fontos a küldetés, a missziós lelkület felélesztése és felébresztése, hogy egy élő, eleven Egyház tagjai legyünk. „Feladatunk, hogy ajándék legyünk mások számára, a hit, az öröm és bizalom hirdetői! Vállaljuk tiszta szívvel az elköteleződést!” – buzdította a jelenlévőket.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »