Kardiológusok feltárták az e-cigaretta ér-, agy- és tüdőkárosító hatását

Feltárták a kutatók azokat a molekuláris mechanizmusokat, amelyek előidézik az elektromos cigaretta ér-, agy- és tüdőkárosító hatását.

– hangsúlyozta Thomas Münzel professzor, a németországi Mainzi Egyetem Orvostudományi Központja kardiológiai osztályának kutatója, az European Heart Journal című folyóiratban megjelent tanulmány vezetője.

A professzor szerint különösen a fiatalokban kell tudatosítani az e-cigaretta veszélyét. Emlékeztetett arra, hogy az amerikai járványügyi központ (CDC) adatai szerint az Egyesült Államokban 3,6 millió fiatal szív e-cigit, 2018-ra egyetlen év alatt 78 százalékkal nőtt számuk. Az e-cigaretta, amelyet azért fejlesztettek ki, hogy segítsen a dohányzásról való leszokásban, a fiatalok körében népszerű, ám nikotinfüggőséghez vezet még azok körében is, akik korábban nem dohányoztak – tette hozzá.

Münzel professzor kutatócsoportja 20 egészséges dohányozónál vizsgálta, hogy milyen hatással van az e-cigaretta gőze a véráramlásra a kar verőerében. Mérték a véráramlást dohányzás előtt, majd 15 perccel egy e-cigaretta gőzének belélegzése után. Megmérték azt is, hogy mennyire merevedett meg az artéria.

Hírdetés

Párhuzamos kutatásukban 151 egeret tettek ki e-cigaretta gőzének, egy, három és öt napon át napjában hatszor 20 percre.

Az endotélium a felelős azért, hogy megfelelő legyen az erek tágulása és összehúzódása, megvédi a szöveteket a mérgező anyagoktól és szabályozza a gyulladást és a véralvadási folyamatokat. Az endotélium rossz működése szív- és érrendszeri betegségeket okoz.

Az egérkísérletek eredményei kimutatták, hogy az erek – köztük az agyban és a tüdőben lévők – károsodásáért a NOX-2 enzim a felelős. Ez az enzim szerepet játszik a szervezet baktériumok elleni védelmében és a szabadgyökök és az antioxidánsok közötti egyensúlyhiány, az oxidatív stressz folyamatában.

Ezen tanulmány eredményei azonosítottak számos molekuláris mechanizmust, amelynek révén az e-cigaretta károsíthatja az ereket, a tüdőt, a szívet és az agyat. – Fontos, hogy azonosítottuk a NOX-2 enzimet, amely közvetíti az e-cigaretta összes hatását az agyba és az érrendszerbe, és azt találtuk, hogy az akrolein vegyület, amely az e-cigarettában lévő folyadék gőzzé válásakor keletkezik, aktiválja az NOX-2 károsító hatásait – hangsúlyozta a professzor.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »