Gyengén kezdi az évet az eurózóna

Gyengén kezdi az évet az eurózóna

Lassult az eurózóna gazdasági növekedése az év elején, a piaci szereplők hangulata romlik. A piac a csütörtöki EKB-döntésre figyel: jelzi-e a jegybank a kötvényvásárlási program befejezését?

Borús képet festenek a tegnapi Ifo-adatok az euróövezet gazdasági kilátásairól. Az eurózóna három legnagyobb gazdaságából – a németből, a franciából és az olaszból – érkező adatok szerint a növekedés lendületét veszti, több elemző szerint már túljutott csúcspontján. Az erős deviza és a keresleti növekedésből adódó kapacitáshiány lassítja a termelést, a kereskedelmi háborútól való félelem pedig rontja a hangulatot és a kilátásokat is.

Hírdetés

A német Ifo-adat szerint zsinórban az ötödik hónapja esik a német üzleti környezet indexe, áprilisban 102,1 pontra ért, míg márciusban még 103,3 pont volt. Az egyéves mélypont meglepte a szakértőket, Christoph Rieger, a Commerzbank stratégája óvatosan nyilatkozott: még mindig nem lehet látni, hogy ez a gazdasági ciklus fordulópontja vagy csak átmeneti lassulás.

Megváltozik a helyzet – tette hozzá –, ha a 10 éves amerikai államkötvényhozam átlépi a 3 százalékot, hiszen az mágnesként húzza majd magával az európait. Clemens Fuest, az Ifo vezetője ennél keményebben fogalmazott, kijelentette: a német piac önbizalma elenyészik, Németország növekedése pedig lassul. Az Ifo elemzője, Klaus Wohlrabe a Reutersnak azt mondta: a vállalatok elérték a kapacitásuk határát: csak csúszással tudják teljesíteni a megrendeléseket, a szabad munkaerő pedig elfogyott a piacról.

Franciaországban az üzleti bizalmi index 109 pontra esett a márciusi 110-ről. A Clairinvest alapkezelője, Ion-Marc Valahu szerint a francia gazdaság növekedése határozottan lassul, az erős euró pedig nem segít a helyzeten. Hangsúlyozta: az Európai Központi Bank (EKB) elég nehéz helyzetben van, ha normalizálni akarja a monetáris politikát, mert akkor tovább erősödik az euró, és nehéz lesz megállítani az árfolyam emelkedését. Olaszországból is negatív adatok érkeztek: a bizalmi index 107,7 pontra esett a márciusi 108,9-ről. Az olasz adatokban azonban benne van a belpolitikai bizonytalanság is. Pedig a hangulat javulni látszott, a déli perifériaországok hozamai felülteljesítették a centrumállamokéit, éves mélypontjára csökkent a 10 éves olasz és spanyol, illetve a német hozam közti spread. Érdekesség, hogy az Ifo-adatok ellentmondanak az IHS Markit kompozit BMI-adatainak, amelyek szerint az unió üzleti aktivitása stagnált március óta, az 55,2-es, áprilisi adat pedig felülmúlta a várakozásokat.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »