Galko: Védekezni fogok és megválaszolok minden kérdést

Galko: Védekezni fogok és megválaszolok minden kérdést

Ľubomír Galko (SaS) volt védelmi miniszter kész a képviselők elé állni szerdán, hogy védekezzen és megválaszoljon minden kérdést, ami a Katonai Védelmi Hírszerzéssel (VOS) való állítólagos visszaéléseket illeti. Galko ezt kedden jelentette ki újságírók előtt, hozzátéve: minden olyan információt közölni fog, ami nem titkosított.

Az ellenzéki politikus ugyanakkor úgy véli, hogy a koalíció csupán azért foglalkozik ezzel a hétéves üggyel, hogy elterelje a figyelmet a saját botrányairól.  Nem ért egyet azzal az érvvel sem, hogy a lehallgató készülékek elhelyezését a bíróság hamis és félrevezető információk alapján hagyta jóvá. Galko hangsúlyozta: amíg nem születik bírásági ítélet az ellenkezőjéről, hiszi, hogy a katonai hírszerzéssel nem éltek vissza.

 „Kulcsfontosságú az a tény, hogy a lehallgatásokat a bíróság jóváhagyásával hajtották végre. Ha azok jogszerűségét valaki kétségbe akarja vonni, a bíróságon tegye meg” – üzente Galko.
 

A parlamenti képviselők a szerdai ülésen foglalkoznak Ľubomír Galko (SaS) volt védelmi miniszter állítólagos visszaéléseivel a Katonai Védelmi Hírszerzéssel (VOS) összefüggésben.

Ezt a programpontot Peter Šuca (Smer-SD) indítványozta kedden a koalíció nevében. A 93 képviselő által támogatott javaslat alapján a téma szerdán, február 14-én délután 14.00 órakor kerül napirendre.

A parlament múlt héten rendkívüli ülésen tárgyalta a szlovák hadsereg korszerűsítését, melynek során többször is felmerültek Galko állítólagos túlkapásai a minisztériumnál.  

Galko blogbejegyzésben reagált a vádakra, melyben kifejtette, hogy a Smer-SD egy hétéves, az újságírók lehallgatásáról szóló „álügyet” húzott elő, és a több éves információkat most „új fejleményekként” próbálja eladni a sajtónak. Galko szerint a Smer-SD azért akarja lejáratni őt és az SaS-t, mert a belső felmérések eredményei a Smer-SD mélyrepülését mutathatják, illetve Galko népszerűségét az idősebb választók körében.
 

Az ellenzéki politikus hozzátette: a szóban forgó ügyben indított vizsgálat 2015-ben azzal az eredménnyel zárult, hogy Galkónak nem volt köze a lehallgatások elrendeléséhez, a katonai hírszerzés tisztjei nem az ő utasítására, hanem önállóan cselekedtek az információs-technológiai eszközök (ITP) bevetése során. Hozzátette: a vizsgálatot és a bizonyítási eljárást a Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter vezette rendőrség végezte.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »