Én vagyok az élet kenyere…

Én vagyok az élet kenyere…

“Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg (…) soha.” János 6, 35

Éhes vagy. Látszik a szemeden. Érzem abból, ahogy beszélsz, ahogy viselkedsz. Jó az, ha tudsz mértéket tartani, ha nem vagy torkos, ha tudsz megálljt parancsolni magadnak. Az önmegtartóztatás, a mértékletesség becsülendő dolog, elvégre Lelkem gyümölcséhez tartozik, annak egy szelete.

Böjtölni is tudsz. Nagyon helyes. Én már csak tudom, mennyire fontos, mennyit ér, ha a nagy munka előtt elvonulsz, lecsillapítod tested harsogó kiáltásait, és odafordulsz az én mennyei Atyámhoz.
A mi mennyei Atyánkhoz.

De most éhes vagy. És mégsem jössz oda ahhoz a terített asztalhoz, amit én kínálok neked, ahová én magam hívtalak meg. Igaz, hogy szerény a felhozatal az ételből, hiszen nincsen sem a kedvenc szalámidból, sem abból a padlizsánkrémből, amiért annyira odavagy.
Egyetlen dolog van csak: kenyér.

Az a kenyér, amely már a kezdetekkor, az ember teremtésénél jelen volt. Az a kenyér, amely Egyiptomban, az éhínség idején összehozott egy szétszakadt családot. Az a kenyér, amely a vándorláskor napról- napra az egyetlen ételforrást jelentette. Az a kenyér, amely oly sokszor megtöretett… A pusztában a tömegnek. Az utolsó vacsorakor. Emmausban. De legfőképp a kereszten.

Mert én voltam, vagyok, és leszek az a kenyér, amely a legfontosabb pillanatokban megjelenik.

Én voltam az a kenyér, amely mindig mindenkinek elég volt.
Én vagyok az a kenyér, amelyet magadhoz veszel, mikor úrvacsorázol.

Hírdetés

Én vagyok az a kenyér, amelyet igazán kívánnod kéne.
Én vagyok az a kenyér, amiért jönnöd kell, amit odaadok, amit vegyél el, ami által élj!
Élj… hiszen ez a te rendeltetésed.
“Ne veszendő eledelért fáradozz, hanem az örök életre megmaradó eledelért.” Fáradozz értem, akarj engem. Én ingyen kínálom neked a lelked számára szükséges táplálékot.
ÉN VAGYOK. Az asztal mindig vár.
ÉN VAGYOK AZ ÉLET KENYERE. Sosem fogy el, mindig jöhetsz, kérned sem kell.

Jóllaktál. Látom a szemeden. A mosolyodon.
Ha újra megéheznél, gyere vissza. Én újra, és újra, és újra megterítek neked…

Jézus “Én vagyok..” mondásait a legtöbben ismerjük. De mi történik akkor, ha ezek a pár szavas mondatok továbbfejlődnek egy monológgá? Mi történik akkor, ha továbbgondoljuk a saját élethelyzetünknek, megértésünknek megfelelően ezeket a mondatokat? Lehet, hogy saját magunkkal kapcsolatos kérdésekkel találkozunk. De az is lehet, hogy úgy tudunk gondolkodni róluk, mintha Jézus leülne velünk szemben, és beszélgetne velünk arról, hogy mi a többlettartalmuk. Az “Én vagyok… üzenet 10 percben” napi áhítatok során arra tettünk kísérletet, hogy felfejtsük e mondatoknak azt a síkját, amelynek segítségével eljuthatunk az Alfától az Ómegáig, a Jézus-nélküliségtől az Jézussal való járásig. Elhangzott 2018. július 24-én a Művészetek Völgye Református udvarának déli áhítatán.


Forrás:parokia.hu
Tovább a cikkre »