A spanyol hatalom nem kér a katalánok önállósági törekvéseiből

A spanyol hatalom nem kér a katalánok önállósági törekvéseiből

Távoznia kell az autonóm katalán  kormány éléről Quim Torra elnöknek, miután a spanyol legfelsőbb bíróság hétfőn másfél évre eltiltotta közhivatal betöltésétől.

A függetlenségi politikust azért ítélték el, mert nem tett eleget a központi választási bizottság (JEC) utasításának a 2019-es tavaszi parlamenti választásokat megelőzően, és többszöri felszólítás ellenére sem távolíttatta el a középületekről a politikai szimbólumokat a kampányidőszakban.

Quim Torra az engedetlenség bűncselekménye miatt nemcsak politikai tisztségét veszti el, hanem 30 ezer eurós pénzbüntetést is fizetnie kell.

Hírdetés

A katalán elnököt tavaly decemberben marasztalta el az ügyben a katalán felsőbíróság, amellyel szemben a politikus fellebbezést nyújtott be. A legfelsőbb bíróság ezt a határozatott hagyta most helyben a bírói testület egyhangú döntésével.

Az eljárás során az elnök védője azt hangsúlyozta, hogy a testületnek szerinte nem tartozik hatáskörébe a tartományi vezetők utasítása, így határozata illegális.

Quim Torra távozása után eddigi helyettese, Pére Aragonés veszi át ideiglenesen az immár csökkentett hatáskörű kormány irányítását, amíg a parlament új elnököt választ, vagy előrehozott választásokat rendeznek az autonóm tartományban.

A katalán függetlenségpárti szimpatizánsok estére tüntetéseket szerveznek szerte Katalóniában, hogy így tiltakozzanak a legfelsőbb bíróság döntése ellen.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »