A magyar kormány megtámadja az EP Sargentini-jelentésről szóló szavazását

A magyar kormány megtámadja az EP Sargentini-jelentésről szóló szavazását

Gulyás Gergely szólt továbbá arról is, hogy az Európai Parlament korábban nem bonyolított le hasonló szavazást, a házszabálya alapján pedig a tartózkodásokat a rendes eljárásokban lehet figyelmen kívül hagyni, a speciális eljárásokban azonban nem kell követni ezt a szabályt.

Kiemelte, a magyar kormány keresetének nincs halasztó hatása, azonban az osztrák elnökség korábban közölte, az Európai Unió Tanácsának jogi szolgálatához fordul a szavazás eljárásrendje miatt, az itt születő véleménynek pedig akár döntő jelentősége lehet az ügy tárgyalásának elkezdésében.

Nyilvánvaló, hogy az Európai Parlament kampányában megjelennek olyan politikai vélemények, amelyek „egyfajta boszorkányüldözés keretében” a migrációról elfoglalt magyar álláspont miatt szeretnék felelősségre vonni Magyarországot – fogalmazott Gulyás Gergely.

Hírdetés

Hangsúlyozta, a jogállamiságot nem lehet durva jogsértések útján megvédeni, ami pedig most történik, az azt bizonyítja be, hogy a hetedik cikkely szerinti eljárást nem valamelyik magyar intézménnyel szemben, hanem az Európai Parlament ellen kellene elindítani.

A Miniszterelnökség vezetője elmondta, a kormány tartalmilag sem tart semmilyen vizsgálattól, emellett valószínűtlennek tartja, hogy a tanácsban négyötödös többség alakulna ki, az állam- és kormányfők között pedig biztosan nem lesz teljesen egyhangú döntés.

Ráadásul egy az Európai Parlament által indított eljárás nem is zárulhatna a szavazati jog megvonásával, ebből is nyilvánvaló, hogy ez egy nyomásgyakorlási eszköz Magyarországgal szemben – jelentette ki, hozzátéve, az eljárás végén Magyarországnak nem keletkezhet joghátránya, de alkalmas lehet arra, hogy a bevándorlással következetesen és elsőként szembeforduló országot megpróbáljanak megbüntetni az európai uniós kampányban. Nyilvánvalóan ez volt a kezdeményezők és az oldalukra állók célja – mondta.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »