2006. október 23: megsebzett ünnep és levert szabadságharc- Gaudi-Nagy Tamás és Császár Attila az ECHO TV-ben a 2006 őszi rendőrterrorról a 12. évfordulón

Az ECHO TV Napi aktuális című műsorának 2018. október 23-i esti adásában Császár Attilával, az ECHO TV Híradójának főszerkesztőjável együtt emlékeztem meg a tizenkét évvel ezelőtti rendőrterrorról. Felidéztük a rendőrterror jogi-politikai hátterét és elemeztük a felelősségre vonás eddigi elmaradásának okait, szó esett a Nemzeti Jogvédő Szolgálat felelősségre vonást célzó Alaptörvény módosításáról és az áldozatok jóvátételének mára csaknem teljesen lezárt ügyéről.

Fősodratú sajtóban nem hallható módon kimondtam, hogy a 2006 szeptember 19-21-ei embervadászatok és az október 23-i véres rendőrterror egy gyökérből fakadtak, és emögött a nemzetvesztő Gyurcsány-kormánnyal szemben széles körben kibontakozott nemzeti ellenállás, nemzeti felkelés erőszakos leverésének aljas szándéka húzódott, amelyet a koncepciós perek sorozatában testet öltött megtorlások voltak hivatottak beteljesíteni. 

Ezt azonban a nemzeti és civil jogvédők szívós munkája megakadályozta, az ördögi terv és felülről vezényelt karhatalmi erőszak lelepleződött, az áldozatokat megvédtük és jóvátételhez juttattuk. Az ellenállás pedig végül 2010-ben a négyötödös többséggel elkergette a szemkilövető nemzetellenes balliberálisokat a hatalomból. Egyedül az akkori politikai vezetők (élén Gyurcsánnyal), rendőri vezetők, megtorlásban közreműködött ügyészek és bírók felelősségre vonása várat magára, de még mindig nem késő.

Ami 2006. október 23-án, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján történt, az egy, az akkori kormány által tudatosan felépített, több hetes folyamat kicsúcsosodása volt, egy olyan folyamaté, amelyben Gyurcsány Ferencék az állami terror eszközének szisztematikus alkalmazásától sem riadtak vissza annak érdekében, hogy fenntartsák hatalmunkat.

A demokrata.hu összefoglalója a műsorról:

http://demokrata.hu/…/hatalom-megtartasara-jatszott-gyurcsa…


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »