A bizonyítottság (politikusi ingatlanok esetei 1. rész)

2007 végére a magyar társadalom többségével már szembekerült Gyurcsány-kormányzat újabb ellenséges lépésre szánta el magát. Egy olyan egészségügyi törvényjavaslatot akart mindenáron megszavaztatni a parlamentben, amivel az ország 70-80 %-a nem értett egyet. Ez széleskörű társadalmi felháborodást és tiltakozást váltott ki, még a köztársasági elnök is – ezt érzékelve – egyszer visszadobta a javaslatot, ennek ellenére Gyurcsányék áterőltették. Végül népszavazással kellett az ámokfutásuknak véget vetni.

Ezzel a témával vannak kapcsolatban az ügyben szereplő olyan cselekmények, amik politikusok ingatlanainak megrongálásairól szólnak.

Hiller István házára való rálövés
időpont: 2007. december 13. és 17. között valamikor
cím: 1205 Budapest, Sas utca 10.
Hiller István házának emeleti hálószobájában 2007. december 17-én hétfőn délelőtt vette észre a takarítónő, hogy a teraszajtó üvegén és a teraszablak keretén, valamint a belső csipkefüggönyön lövedék által ütött lyukak vannak. Az egyik lövedék továbbmenve a plafonba hatolt, a másik pedig a ruhásszekrénybe, ahol több ruhát is átlyukasztott, majd leesett az egyik polcra. A terasz ajtót és ablakot kívülről fedő redőny sértetlen volt. (A teraszra két hálószoba is nyílik, a házzal szemben állva a jobb oldali Hiller és felesége hálószobája, erről a szobáról van szó.) A helyszínelők a lakóépület előtti járda és az úttest közötti füves padkarészen a hó alatt találtak egy darab réz lőszerhüvelyt. A hüvely 9 mm Luger R-P fenékjelzésű, elműködtetett gyutacsú, 9 mm-es kaliberű, Para típusú lőszer hüvelye volt. Megállapították, hogy a lövés leadásának helye az úttest középvonalán volt, ami viszont legalább 4 méterre van a hüvely megtalálási helyétől, ráadásul ha onnan a ház felé tartjuk a pisztolyt, a hüvely teljesen másfelé is repül, nem a füves padkarész felé.
Hiller István a feleségével 2007. december 13-án Bécsbe utazott, akkor még állításuk szerint nem volt ott a sérülés a teraszajtón. December 16-án, vasárnap késő délután értek haza. Hiller még elment ugyan este egy rendezvényre, ahonnan csak 22 óra körül érkezett meg, de a feleség késő délutántól kezdve folyamatosan otthon volt. Állításuk szerint a terasz redőny elutazásuk ideje alatt végig fel volt húzva, azt 16-án este 22 órakor engedte le Hillerné és csak a takarítónő húzta azt fel utána 17-én délelőtt.Ebből az következik, hogy a lövéseket 16-án 22 óra előtt kellett leadni a házra, mert ha utána történt volna, az ajtó előtti redőny is át lett volna lőve.
Csakhogy 16-án késő délutántól másnap reggelig Hillerék nem vettek észre semmit a hálószobájukban, nem vették észre a lyukakat az ajtón és a függönyön, a földön lévő üvegtörmeléket és a lövedékekből származó fémdarabokat, valamint a lyukat a szekrényen és benne lévő ruhákon, amely nyomokat a 17-én délelőtt a szobába lépő takarítónő egyből meglátta. Bár Hiller ezt a „vaksiságukat” elképzelhetőnek tartotta, viszont valójában elég életszerűtlen! Emiatt is az első rendőri jelentések 17-én kora délelőttre tették a cselekmény elkövetésének idejét.
A takarítónő vallomásában még elmondta, hogy sáros nyomokat látott az utcafronti házfalon, mintha valaki lecsúszott volna a falon, vagy mintha fel akart volna mászni oda, továbbá voltak ilyen sáros nyomok a kerítés külső és belső felén is.
Az ingatlanban 168.930 Ft kár keletkezett.

A vádirat S. József II. rendű vádlottat és ismeretlen társát határozza meg elkövetőkként.Lássuk mi alapján.Alapvetően itt is S. József Benkő Györgynek való hősködése a kiinduló pont. Azt állítja a hangfelvételen, hogy ő adott le a Hiller István házára R. Krisztián XVII. rendű vádlottal kettő vagy három lövést. Hogy ez mikor volt, azt már úgy sakkozza ki nagy nehezen, hogy 2007. decembere. Hozzáteszi még, hogy akkor eleve “két történetről volt szó”, mert ment egy “másik brigád a Kókához”, sőt, a Kóka villa megtámadása után egy lány, aki a sofőr volt, még hazafelé egyedül elment Avarkeszi Dezső képviselő házához és arra is rádobott két Molotov-koktélt, vagyis pontosan azt adja elő, ami a médiában megjelent Magyarok Nyilai közleményben is volt. Csakhogy Avarkeszi Dezsőnél nem történt semmiféle cselekmény akkor, amit az elkövetők közé tartozó személy nyilván tudna.Egy másik felvételen az “eleve eldöntött két helyszín” helyett már úgy adja elő, hogy az elkövetés napján találta ő ki, hogy elmegy a Hiller házához, mert ő is ment volna a Kókához, de oda túl sokan lettek és ezért felhívta R. Krisztiánt, hogy menjen vele Hillerhez.
Ezzel kapcsolatban Soós vallomásában az szerepel, hogy mikor a Szilvásy nyaralója elleni támadás miatt Lesencefalura mentek kocsival (hogy a Szilvásyféle sztorija hány sebből vérzik, arról egy külön elemzésben lehet olvasni), akkor mondta a kocsiban S. József, hogy a Hiller házára való rálövés után igazoltatták őket a barátjával a rendőrök, és a barátja – akinek a nevét S. József nem mondta – nagyon nyugodtan viselkedett. És Soós ebből következtet arra, hogy S. József lőtt Hiller házára.
Ehhez képest van egy olyan gyanúsítotti vallomása is, ahol meg azt állította, hogy “beszélgetésekből vált egyértelművé” számára, hogy a csoportjuk követte el ezt a cselekményt, de konkrét elkövetőket nem tud mondani. Szóval valószínűleg ez az “autóban hallott” megerősítő sztori is kitalált.

F. R. Zoltán visszavont nyomozati vallomásában semmi nincs ezzel a cselekménnyel kapcsolatban.
A megtalált 1 db lőszerhüvelyről a fegyverszakértő azt állítja, hogy az S. József II. rendű vádlottól lefoglalt pisztolyból származik, viszont a hálószobaszekrényből előkerült lőszert nem tudták ehhez a fegyverhez kötni a szakértők, a plafonba fúródott lőszert onnan ki se szedték.

Van még továbbá 2007. december 15-én este fél tíz körül egy cellainformációja S. Józsefnek a Hiller ház környékén található Kossuth Lajos utca 86. szám alatti átjátszóállomásról.
A Kossuth Lajos utca egyébként egy forgalmas főútvonal a környéken, számos busz is jár rajta, miért ne járhatott volna akár arra valamiért, de mehetett akár a még forgalmasabb közeli Nagykőrösi úton is, akkor is felcsatlakozhatott a telefonja erre az átjátszóra.
Már csak azért is mert ugyanezen a napon pl. Benkő Györgyöt is hívják ugyanezen az átjátszóállomáson keresztül.

R. Krisztián végül valamiért nem lett megvádolva ezzel a cselekménnyel.
Egyébként meg ha ezekből indulunk ki, amik itt szerepelnek, akkor ez a cselekmény is inkább kifelé mutat a vádlotti körből, mint befelé, hisz R. Krisztián még a vádirat szerint sem része az állítólagos csoportnak, ő csak S. József ismerőse, más nem is ismerte őt és ő se másokat a jelenlegi vádlottak közül. Lehet, hogy pont ezért nem is vádolták meg, hogy ne gyengítsék ezzel is a cselekményeknek az általuk megvádolt személyi kör általi elkövetőségét.

Kóka János házának megtámadása
időpont: 2007. december 15. szombat 24:00
cím: 1121 Budapest, Normafa utca 45.
2007. december 15-ről 16-ra virradó éjszaka éjfél körül 3 db Molotov koktél dobtak Kóka János épülő villája – Normafa utcával átellenes oldalán lévő – még burkolatlan teraszának aljzatbetonjára. Két koktél a teraszajtó-, a harmadik a fal tövébe esett, mely helyeken kormozódás keletkezett. A koktélok tüzét a zajra felfigyelő éjjeli őr egy 2 literes kólás üvegnyi vízzel eloltotta. Az elkövetőt/ket nem látta. A rendőrséget csak másnap értesítették. Az esetleges lábnyomokat addigra a frissen esett hó befedte.
Valamilyen konkrétan az elkövető/k személyéhez köthető nyom a helyszínről nem került elő.
A kormozódással 685.310 Ft rongálási kárt állapítottak meg, de csak utólag, Kóka elmondása alapján. Ez lényegében Kóka hatalmas teraszajtója és teraszablaka, ugyanis elszámolta ezek egész költségét, miközben már az éjjeli őr is megjegyezte nyomozati vallomásában, hogy az építkezés során már eldeformálódott a tolóajtó, ezért nem is nyitogatták, a kilincset is leszerelték róla.

16-án este 19:14-kor megjelent a Kuruc.infon egy aláírás nélküli – tehát nem a Magyarok Nyilai által vállalt – közlemény, hogy szombatról vasárnapra virradó éjjel figyelmeztető akciókat hajtottak végre nem csak Kókánál, hanem Hillernél és Avarkeszi Dezsőnél is, hogy a 17-i szavazáson a képviselők a „Nem” gombot nyomják meg. Az ugyan nem derül ki a közleményből, hogy milyen témában kellene a képviselőknek NEM-mel szavazni, de mivel több más ügy mellett 17-én volt az abban az időben nagy társadalmi ellenállást kiváltó egészségbiztosítási törvénynek is a végszavazása, ezért a hatóság feltételezte, hogy erre utaltak a közleményben. 
Sem Hiller, sem Kóka nem hozta közvetlen összefüggésbe a bíróságon a támadásokat az egészségbiztosítási törvénnyel. Az elkövetés idején náci feliratok jelentek meg Kóka ingatlanának környezetében, amit Kóka is esetleg összekapcsolhatónak vélt a cselekménnyel. Viszont az ilyesmik felfestése idegen Budaházytól. 

A közlemény kiadóját nem nyomozták ki. Avarkeszinél nem történt semmi.December 17-én több fontos kérdésben is volt zárószavazás az egészségbiztosítási pénztárak témáján kívül: a balti országokkal vízum kiadás és biometrikus adatgyűjtés kérdésében való megállapodásról, a 2008-as költségvetésről, a liszaboni szerződés ratifikálásáról, a tandíj – vizitdíj – kórházi napidíjjal kapcsolatos népszavazásról, a katonák jogállásáról-, az elektronikus hírközlésről-, a választási eljárásról-, az önkormányzatokról-, a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről-, a büntetőeljárásról-, a rendőrségről szóló törvények módosításáról, továbbá a bejegyzett élettársi kapcsolatról, a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról és a Köztársaság tér 27. alatti ingatlan eladásának számvivőszéki vizsgálatáról. Ez 14 jelentős téma. Vajon melyikre kellett volna NEM-et mondani? 

Kóka János villájánál a rendőrség 16-án napközben ott helyszínelt. A Kuruc.infon aznap este megjelent közlemény kapcsán, talányos dolog, hogy a radikális portálokon annak idején 24 órában rajta csüngő titkosszolgálatok, rendőrségi nyomozók, miközben aznap még helyszínelni is kellett az egyik elkövetési helyen, tehát komolyan vehető volt a közlemény, mégsem jelezték Hiller miniszternek, hogy ez és ez jelent meg és nála volt-e valami, merthogy Hiller állítása szerint nem szóltak neki.
Ugyanaz a tanú, aki Csintalan Sándor bántalmazása kapcsán-, a Kóka villa elleni cselekmény kapcsán is mind a nyomozás során, mind a bíróságon a jelenlegi vádlottaktól különböző személyekre utalt ezen cselekmény elkövetőjeként.

A vádirat Budaházy György I. rendű vádlottat és ismeretlen társát határozza meg elkövetőkként, persze ezt is kizárólag állításokra alapozva.
Ez azért is különösen érdekes, mert eleinte F. R. Zoltánt gyanúsították ennek elkövetésével és Budaházyt pedig azzal, hogy “utasítást adott” az elkövetésre.
Lássuk milyen alapokon áll ez a vád.
S. József ezzel kapcsolatos hangfelvételeken való menőzése már részben szóba került. Azt lehet ehhez még hozzáfűzni, hogy elsőre úgy adja elő, hogy oda “két srác ment meg egy lány volt a sofőr”.
Aztán egy következő alkalommal már azt mondja, hogy a “battai vegyész gyerek, a Gyuri, egy Imi nevű tanárember, aki a vasasban bokszolt, meg a szőke hajú Bea, aki a sofőr volt” ezek voltak a Kókánál, ami ugye így már négy fő az elsőre mondott hárommal szemben.

Soós annak ellenére, hogy a megtörése utáni első gyanúsítotti vallomásában azt mondja, hogy tudja kik követték el a Kóka villa elleni támadást, itt ugye nem mondja meg (ez volt a bizonyos “szerződés vallomás”), később meg azt mondja nem tud semmit az egészről.

F. R. Zoltán elmondta a bíróságon, hogy eleinte a nyomozók azt állították, hogy van egy videofelvétel, amin látható, ahogy ő a XIV. rendű női vádlott mellett ül egy autóban a Kóka villa elleni támadás idején, még a “szemüvege is látszik”. Ehhez képest ilyen videó sehol nem található a nyomozati anyagban (egyébként a nem létező videofelvételekre hivatkozással való beugratási kísérlet is visszatérő elem volt a gyanúsítottak zsarolásánál a nyomozás idején).Mivel ezt a cselekményt semmiképpen nem akarta bevállalni – mondván, hogy egy miniszter elleni cselekményről van szó, akinél ráadásul jelentős károk keletkeztek (legalábbis ahogy neki előadták) -, ezért hogy kiejtsék belőle, rá kellett vallania másvalakire a dolgot, így adódott Budaházy, ha már S. Józsefnél is szóba került a “Gyuri”. A három fő-négy fő közti S. Józsefféle ellentmondást úgy próbálták kiküszöbölni, hogy F. R. Zoltán azt “hallotta egyszer Budaházytól”, hogy a Kóka elleni akcióra az Imre “klumpás cipőben jött és ezért elküldte”.A megnevezett és a bíróságon tanúskodó L. Imre cáfolta, hogy neki az elkövetéshez bármi köze lett volna, sőt azt is, hogy egyáltalán Budapesten lett volna akkor, hisz Egerben tanult és ráadásul vizsgaidőszak is volt. Hogy mi az a “klumpás cipő”, arról ötlete se volt (ahogy valószínűleg a világon senkinek).
A nyomozóhatóság által Sz. Endre III. rendű vádlottként azonosított “battai vegyész” valamiért nem lett megvádolva ezzel a cselekménnyel.  A XIV. rendű női vádlott már nem volt ilyen szerencsés.

Soós a bíróságon nem hozta összefüggésbe a Hiller és Kóka elleni cselekményeket az egészségügyi törvényről való szavazással. Ez annak fényében, hogy az ügyészség vádja pont ezt teszi, azért látványos tájékozatlanság egy állítólagos “csoport tagtól”.
A hangfelvételen is Benkő az, aki felveti, hogy ezek a cselekmények a társadalombiztosítási szavazás miatt voltak-e, S. József csak ráhelyesel.

Keress minket az Igazságtalan a Budaházy-ítélet facebook oldalunkon is.


Forrás:budahazy.org
Tovább a cikkre »