Szobrot állítottak Szent Kingának az egyetlen róla elnevezett magyar templomnál

Szobrot állítottak Szent Kingának az egyetlen róla elnevezett magyar templomnál

Július 24-én avatták föl Árpád-házi Szent Kinga szobrát Küngösön.

A Katolikus Egyház július 24-én üli meg Árpád-házi Szent Kinga ünnepét, amely Küngösön különösen is fontos, hiszen itt található Magyarország egyetlen Szent Kinga-temploma.

Idén a helyi Szent Kinga Egyesület a búcsúi szentmisét összekapcsolta a most állított szobor avatásával. Körmenetet tartottak Szent Kinga és Szent II. János Pál pápa ereklyéjével, amelynek végállomása a szobornál volt. A szobormegáldást Ajtós József László rátóti prépost tartotta, Tömördi Viktor OFM szentelte meg a virágokat. Az ünnepen részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Kontrát Károly államtitkár, Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Jerzy Snopek budapesti lengyel nagykövet, Rónayné Słaba Ewa lengyel nemzetiségi parlamenti szószóló, valamint az ószandeci Szent Kinga Egyesület delegációja.

Az ünnepi szentmisét Beke Zsolt plébános mutatta be, akit 2020. augusztus 1-jével Udvardy György veszprémi érsek áthelyezett Nemesgulácsra. Jelen volt továbbá Medveczky Miklós, augusztus 1-jétől balatonkenesei plébános, akihez a területi átrendeződések miatt Küngös is tartozik.

A temető parkolója mellett kapott helyet az a templom felé néző szoborfülke, melyben Árpád-házi Szent Kinga szobra áll, Pap Csaba miskolci szobrász alkotása: a lengyel fejedelemasszony a küngösi templomot tartja a kezében.

Hírdetés

A szentmise végén Soltész Miklós kifejezte köszönetét azért, hogy „míg máshol szentjeink szobrát meggyalázzák, addig mi felismertük: nekünk nem ezen az úton kell haladnunk.” Rónayné Słaba Ewa lengyel nemzetiségi szószóló elmondta, hogy számára különösen is kedves Küngös és temploma; szerinte ezen a helyen lehet a legjobban megélni a lengyel és magyar nép baráti szeretetét. Küngösön már rengeteg barátság született, és sok lengyel zarándok fordult már meg itt. Rónayné Słaba Ewa oklevelet adott át Beke Zsoltnak a lengyel–magyar barátságért végzett sok munkájáért.

A beszédek után Kámánné Szőke Katalin, a Szent Kinga Egyesület döntéshozó bizottságának elnöke Takács Zoltán Balázs egyesületi elnökkel közösen adta át azon elismeréseket, amelyeket a szervezet 2018 óta adományoz azoknak, akik munkája kiemelkedően fontos a Szent Kinga Egyesület számára. Ennek megfelelően az idei évben Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érseket az Egyesület Szent Kinga-díjban részesítette. Példás együttműködésükért Szent Kinga-díszoklevelet vehetett át Szabó Gergely Attila, Küngös polgármestere, valamint Mieczysław Witowski, az ószandeci Szent Kinga Egyesület elnöke.

Az ünnepi köszöntők sora után Küngös Község Önkormányzata vacsorára, agapéra várta a híveket, valamint az állami és egyházi elöljárókat.

Forrás: Szent Kinga Egyesület

Fotó: Ovádi Péter/Swkinga.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »