Rövidpályás úszó-Eb – Hosszú aranyérmes, Jakabos negyedik 200 vegyesen

Hosszú Katinka aranyérmet nyert, Jakabos Zsuzsanna pedig negyedik lett 200 méter vegyesen szombaton a Glasgow-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

Hosszú a délelőtti előfutamban nem erőltette meg magát, 2:09.12 perces idővel nyerte futamát, míg Jakabos 2:09.42-vel érintette a falat, így összesítésben a harmadik és az ötödik pozíciót szerezték meg.

A döntőben a pillangó után Hosszú csak ötödiknek fordult, de nagyszerű kidelfinezés után háton már elsőnek jött fel a víz alól, a mellre pedig fél testhossz előnnyel indult el. Az utolsó 50 méteren már egyértelmű volt, hogy gyorson nem fogják utolérni.

A háromszoros olimpiai bajnok 2:04.68 perces idővel védte meg címét, míg a szám másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 2:07.62 perccel a negyedik lett.

A 30 éves Hosszú 400 és 100 vegyesen, valamint 200 méter pillangón aratott sikere után a negyedik aranyát nyerte Glasgow-ban, ezzel pályafutása 20. elsőségét gyűjtötte be a 25 méteres kontinensviadalokon, amivel – az egyéni eredményeket figyelembe véve – megelőzte Cseh Lászlót az összesített örökrangsor élén.

Hosszú 200 méter vegyesen 2013. július 27. óta őrzi veretlenségét, legutóbb 2012-ben az isztambuli rövidpályás-világbajnokságon nem nyert – akkor második lett a kínai Je Si-ven mögött -, sikersorozata a barcelonai nagymedencés vb óta töretlen. A mostani volt a 66. diadala vb-n, Eb-n, olimpián és világkupa-sorozatban.

Hírdetés

“Nagyon rossz volt ez a döntő, sok fordulót elhibáztam és vizet is nyeltem, ami rendkívül amatőr dolog. Nem volt összeszedett úszás, nekem valahogy sokkal jobban megy akkor, amikor tudom, hogy erős a mezőny és oda kell figyelnem. Sejtettem, hogy nem lesz nagy küzdelem a végén és emiatt talán egy kicsit +hátradőltem+. Szerettem volna 2:04 alatt úszni, ez viszont messze van attól. Arra azért büszke vagyok, hogy egy ilyen úszás is egy magabiztos arannyal jár” – nyilatkozta az MTI-nek Hosszú.

Összegezve Eb-szereplését elmondta, négyből négy győzelmet aratni jó dolog, de mindig van mit tanulni, amiből előre tud lépni, ugyanakkor egyre nehezebb bekerülnie az “élet-halál zónába”.

Hosszú nem sokkal az Eb előtt szakított edzőjével, Petrov Árpáddal, így Glasgow-ban a maga ura volt: “Egyre magabiztosabb vagyok, tudom, hogy mire van szükségem, a verseny előtt ki tudom magamnak találni a taktikát és figyelek rá, hogy betartsam. Ez mindenképp egy jó kezdés volt, de hosszú hónapok állnak előttem Tokió előtt.”

Jakabos Zsuzsanna arról beszélt, hogy nagyon boldog az időeredménye miatt, hiszen ilyesmi volt a terve és a negyedik hellyel is elégedett.

“Jobban sikerült ez az Eb, mint vártam, június óta folyamatosan versenyzek, emiatt van bennem egy kis fáradtság, de szinte már annyira belejöttem, hogy ha kell, bármikor úszom még egyet” – fogalmazott Jakabos, aki 400 méter vegyesen ezüst-, 200 méter pillangón pedig bronzérmet nyert Glasgow-ban.

Eredmények:
női 200 m vegyes, Európa-bajnok:

HOSSZÚ KATINKA 2:04.68 perc
2. Maria Ugolkova (Svájc) 2:06.59
3. Siobhan-Marie O’Connor (Nagy-Britannia) 2:06.74
4. JAKABOS ZSUZSANNA 2:07.62


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »