Orbán: Közép-Európa lesz Európa jövője

Orbán: Közép-Európa lesz Európa jövője

Kellő szerénységgel, de 30 év teljesítményének önbizalmával és az európai helyzet ismeretében mondhatni, hogy 30 éve még azt gondoltuk, Közép-Európa jövője Európa, de ma már azt látni, hogy “mi vagyunk Európa jövője”, és “készen is állunk erre a küldetésre” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Prágában a bársonyos forradalom 30. évfordulójának alkalmából rendezett megemlékezésen.

A prágai Nemzeti Múzeumban tartott rendezvényen a kormányfő beszédében kiemelte: mi közép-európaiak 30 éve megmutattuk, hogy “hazánkért és Európáért nemcsak meghalni, de élni és dolgozni is tudunk”. Már nemcsak sorsunk, de céljaink is közösek, “a közép-európai országok együttműködése a közép-európai emberek szívébe van írva”, ezért az előttünk álló évek Közép-Európa, a V4 sikereiről fognak szólni – vélekedett.

Kifejtette: “népeink sorsfonala sokszor fonódott össze az elmúlt ezer évben”, a második világháború vége óta pedig sorsközösségben is élünk, mert 1945 után a csehek, a szlovákok és a lengyelek “ugyanazt kapták jutalmul, mint amit mi magyarok kaptunk büntetésül, szovjet diktatúrát”.

A miniszterelnök felidézte: a nyolcvanas években a magyar fiataloknak a cseh és a lengyel antikommunista ellenállás volt a példa, amelynek segítségével a magyarok is hozzákezdtek a kommunista rendszer lebontásához.

Úgy vélte, ma már világos, hogy “’68-asnak lenni gyökeresen mást jelent Nyugaton és Közép-Európában”. A nyugati ’68 felszámolná a szabad nemzetállamokon és keresztény kultúrán nyugvó európai világot, ezzel szemben “a mi ’68-unk” éppen ezek visszaszerzését és megvédését akarja – fogalmazott. Hozzátette: a közép-európai ’68 üzenete ma is az, hogy “mi akarunk dönteni a saját sorsunkról”, szabad nemzetként akarunk élni, “nem pedig birodalmi tartományként vagy birodalmi alattvalóként”.

A kormányfő hangsúlyozta: “közép-európai demokraták vagyunk”, ezért védelmünkbe kell vennünk a nemzetállami szuverenitást, “mert ha lemondunk róla, azzal a demokráciának is vége lesz”.

Orbán Viktor szerint ma sem valami új ideológiai rendszerre van szükség, és ha javítani akarunk mai európai világunkon, akkor “egyszerű emberi dolgokra van szükségünk”. Arra, hogy saját közép-európai életünket élhessük, hogy tisztelhessük és megvédhessük családjainkat, élvezhessük szabadságunkat, szerethessük hazánkat és büszkék lehessünk nemzetünkre – sorolta.

A közép-európaiaknak van saját nyelvük, a szabadság, a függetlenség és az egymás iránti szolidaritás nyelve. Ez a nyelv az európai népek nagy családjában önálló és határozott hangot ad nekünk, és ennek köszönhető, hogy Közép-Európa ma nemcsak földrajzi fogalom, hanem politikai, gazdasági és kulturális valóság – hangoztatta a miniszterelnök.

A megemlékezésen felszólaltak a visegrádi országok miniszterelnökei, Andrej Babis cseh, Mateusz Morawiecki lengyel és Peter Pellegrini szlovák kormányfő, valamint Wolfgang Schäuble, a német Bundestag elnöke.

Orbán Viktor miniszterelnök (b) beszédet mond a bársonyos forradalom 30. évfordulójának alkalmából rendezett megemlékezésen Prágában 2019. november 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Babis: a bársonyos forradalom az újkori cseh történelem legfontosabb eseménye

Az 1989. novemberi bársonyos forradalom, a harminc évvel ezelőtt történt csehszlovákiai rendszerváltás az újkori cseh történelem legfontosabb eseménye – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök vasárnap Prágában a bársonyos forradalom 30. évfordulójának alkalmából rendezett megemlékezésen.

A prágai Nemzeti Múzeumban tartott ünnepségen a visegrádi országok kormányfői megemlékeztek arról a diáktüntetésről, amely kirobbantotta a bársonyos forradalmat.

Hírdetés

Babis köszönetet mondott a lengyeleknek, a magyaroknak és a szlovákoknak, hogy támogatták a csehek igyekezetét a szabad társadalom kiharcolására.

“Nem feledjük, hogy a magyarok voltak az elsők, akik átvágták a vasfüggöny szögesdrótjait” – mondta a cseh kormányfő.

“Ami Lengyelországban tíz évig, Magyarországon pedig tíz hónapig tartott, az Csehországban tíz nap alatt megvalósult” – jelentette ki Babis a rendszerváltásra utalva.

Andrej Babis felidézte az 1989-es, mint fogalmazott “korszakváltó év” eseményeit, és megjegyezte, az akkori szocialista rendszer elleni tüntetéseken lengyelek és magyarok is részt vettek, ami sokat segített a cseheknek és a szlovákoknak.

Beszédében Andrej Babis arról is szólt, hogy 1989 előtt ő maga is tagja volt a kommunista pártnak, amire nem büszke, és sajnálja, hogy nem volt annyira bátor, mint például Václav Havel, a korabeli ellenzék vezére.

“Ma azonban Csehország szabadon választott kormányfője vagyok, és ezért köszönetet mondok mindenkinek, aki a rendszerváltást aktívan elősegítette” – szögezte le a szlovák származású cseh politikus, aki múltja és vállalkozói tevékenysége miatt állandó bírálatok és támadások célja az ellenzék részéről.

Babis hangsúlyozta, hogy a lakosság munkájának köszönhetően a mai Csehország fejlett és sikeres ország, stabil tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak.

“Még nem értünk el mindent, amit 1989-ben szerettünk volna, de dolgozunk rajta” – húzta alá a kormányfő, aki összefogásra, az egymás iránti nagyobb toleranciára és a hazafiasság megerősítésére szólította fel a politikai erőket és a lakosságot.

Az ünnepi megemlékezésen a visegrádi országok kormányfői mellett a német szövetségi parlament alsóházának elnöke is jelen volt. A vendégek rövid beszédeikben egybehangzóan elismeréssel szóltak Csehország rendszerváltás utáni eredményeiről, és méltatták a visegrádi csoport – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – országainak együttműködését.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő szerint a nyolcvanas évekbeli lengyelországi és magyarországi rendszerváltó események inspirálóak voltak a csehek és a szlovákok számára, míg a bársonyos forradalom pedig a lengyelországi és a magyarországi fejlődésre volt hatással. “Harminc éve átvágtuk az embereket elválasztó szögesdrótokat, ma azonban mentálisan sok helyen újjáépítettük őket. Kérem, bontsuk le ezeket is” – jelentette ki Pellegrini.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerint a közép-európai országok harminc éve hozott döntései helyesek voltak, és teljesültek álmaik a szabadságról.

“Ma több ország példaként néz ránk, ezért támogatjuk az EU bővítését, mi a szolidaritást nagyon fontos elemnek tartjuk” – hangsúlyozta Morawiecki.

Wolfgang Schäuble, a Bundestag elnöke beszédében méltatta a csehek hozzájárulását a német egység megteremtéséhez.

Az évfordulós ünnepség után a Nemzeti Múzeumban a visegrádi miniszterelnökök jelenlétében megnyitották a Bársonyos Forradalom című kiállítást és A 20. század pillanatai elnevezésű multimédiás kiállítást.

A bársonyos forradalom, a csehszlovákiai rendszerváltás kezdetének az 1989. november 17-i prágai diáktüntetés erőszakos feloszlatását tartják. Az évforduló alkalmából egész Csehországban számos megemlékezést, kulturális és utcai rendezvényt tartanak.

A rendőrség és a tüntetők prágai összecsapásának színhelyén felállított emléktáblánál kora reggel óta vezető cseh politikusok és közéleti személyiségek rótták le tiszteletüket. A két kormánypárt, az ANO és a Cseh Szociáldemokrata Párt vezetőjét, Andrej Babis kormányfőt és Jan Hamácek kormányfőhelyettest az emléktáblánál összegyűlt emberek kifütyülték.

Vasárnap délután a bársonyos forradalom kitörése évfordulójának megünneplésére Prágába érkeznek a visegrádi országok parlamentjeinek elnökei is. Magyarországról Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét várják a cseh fővárosba.

Orbán Viktor miniszterelnök (második sor, j3) a bársonyos forradalom 30. évfordulójának alkalmából rendezett megemlékezésen Prágában 2019. november 17-én. Mellette Mateusz Morawiecki lengyel (j4) és Peter Pellegrini szlovák kormányfő (j5), Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, aki az 1989-es prágai tiltakozás egyik főszereplője volt (j2). Az első sorban Lévai Anikó, Orbán Viktor kormányfő felesége (j2), Andrej Babis cseh kormányfő (j4) és felesége, Monika Babisová (j3), Wolfgang Schäuble, a német parlamenti alsóház, a Bundestag elnöke (j5). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »