Mesterházy ismét az MSZP élére állna

Tóth Bertalan és Mesterházy Attila a legesélyesebb az MSZP elnöki székére, utóbbi különösebb felhajtás nélkül kezdte el gyűjteni a hivatalos jelöléshez szükséges ajánlásokat – értesült a Magyar Idők. Mindeközben a párt országgyűlési képviselője, Korózs Lajos arról beszélt: nem szeretne vért, de lehet, hogy Magyarországon forradalmat kell csinálni, mert az ellenzéki pártok kevesek ahhoz, hogy érdemi változásokat eszközöljenek ki.

Az MSZP felszámolásában és újjáalakításában gondolkodó Szanyi Tibor, illetve a teljes baloldali összeolvadást szorgalmazó Kunhalmi Ágnes viszonylag csekély eséllyel pályázik a párt vezetésére, Bródy Gábor indulása pedig inkább komolytalannak nevezhető – vélekedtek a Magyar Idők megkeresésére a szocialisták elnökségében.

Forrásaink szerint az MSZP június 17-i tisztújító kongresszusán Tóth Bertalan frakcióvezető, illetve a korábbi elnök, Mesterházy Attila közül kerül majd ki a párt új vezetője. Bár Mesterházy neve jó ideje kering a médiában mint elnökjelölt, az MSZP Népi és Harmadik Hullám Platformja pedig fel is kérte a megméretésre, ő maga eddig nem erősítette meg az indulását.

Forrásaink elmondása szerint a korábbi elnök azonban már javában gyűjti a hivatalos jelöltséghez szükséges ezerötszáz ajánlást. Mesterházy Attila esélyeit erősíti, hogy bár a 2014-es vereség után hátrébb húzódott, a pártban a mai napig széles körű tekintélynek örvend, nem utolsósorban pedig komoly és hatékony hálózattal rendelkezik – magyarázták a szocialisták elnökségében. Terveivel kapcsolatban szerettük volna megszólaltatni Mesterházyt, ám a politikust lapzártánkig nem értük el.

A politikus 2010 és 2014 között már irányíthatta a Magyar Szocialista Pártot Fotó: Kurucz Árpád

Mindeközben Korózs Lajos az ATV-ben arról beszélt: lehet, hogy Magyarországon forradalmat kell csinálni. Mint az MSZP országgyűlési képviselője fogalmazott, nem szeretne vért, de jelenlegi állapotában az ellenzéki pártok kevesek ahhoz, hogy érdemi változásokat eszközöljenek ki. Korózs attól tart, hogy a magyar társadalom a beletörődés állapotába kerül, és immunissá válik arra, amit Orbán Viktor tesz, ezzel pedig szerinte „a legnagyobb tragédia elé néz az ország”.

A szocialista politikus közölte azt is, szívesen elfoglalná a parlamentben „Kövér László trónját”, de ehhez az kellene, hogy legyen mögötte 50 parlamenti képviselő és 300 000 ember, aki ebben támogatja. Szerinte a kormány szétzilálja a társadalmat, és a kormánypártok abban érdekeltek, hogy a civil szféra ne tudja magát felépíteni. „Ez lesz a halálunk” – fogalmazott Korózs Lajos.

Molnár váltotta Kunhalmit

Ismét Molnár Zsolt lett az MSZP budapesti elnöke, aki 2012 és 2014 között már vezette a szervezetet. A politikus egyedüli indulóként mérette meg magát a tisztújító párttanács-ülésen, mivel az eddigi elnök, Kunhalmi Ágnest az országos vezetésért indul. Molnár Zsolt a Klubrádiónak azt mondta, a választókat és a demokratikus ellenzéki pártokat is segítségül hívják ahhoz, hogy jövő ősszel legyőzzék a Fidesz polgármesterjelöltjeit. Szavai szerint ha az MSZP jól szerepel, azzal megalapozzák a 2022-es kormányváltást.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »