Lučanský vallomást tett a Sátor-ügyben: “Nem tartóztathattam le Sátor Lajost”

Lučanský vallomást tett a Sátor-ügyben: “Nem tartóztathattam le Sátor Lajost”

Milan Lučanský megerősítette, hogy találkozott Sátor Lajossal Magyarországon.

Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány vallomástétele a Sátor-klán ügyében körülbelül egy óráig tartott csütörtökön a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság szenátusa előtt. Lučanský megerősítette, hogy 2010-ben, amikor a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal (ÚBOK) igazgatója volt, Magyarország területén találkozott egy férfival, aki azt állította, hogy Sátor Lajosnak hívják.

Lučanský a magyarországi Komáromban egy csárdában találkozott Sátorral. A maffiavezér afelől puhatolózott Lučanskýnál, hogy miképpen alakulna a helyezte a büntetőeljárás során, ha tíz évnyi bujkálás után feladná magát a rendőrségen és beismerné azokat a bűntényeket, amiket elkövetett. Lučanský elmondása szerint Sátor Lajos féltette az életét, és attól tartott, hogy a sajátjai elteszik láb alól.

Sátor Lajos annak ellenére nyilvánították halottá, hogy a tetemét a mai napig nem találták meg. Lučanský azt állította, hogy a találkozójuk során nem tartóztathatta le Sátort, így egy következő találkozóban egyeztek meg immáron Szlovákia területén.

– vallotta Lučanský, majd mindezt a médiának is megerősítette.

A jelenlegi rendőrfőkapitány azt is megjegyezte, hogy a csárdában nagy mozgolódásra lett figyelmes, s az ott tartózkodó személyek minden bizonnyal Sátor biztonságára ügyeltek.

Hírdetés

Lučanský: amíg nincs meg a holtteste, nem hiszem el, hogy halott

Lučanský szerint annak ellenére, hogy egy sötét múlttal rendelkező emberről volt szó, neki is megvoltak a jogai, emellett ő is tényleges veszélyben lehetett.

Lučanský a választások és a rendőrségben végmenet változások után távozott a rendőrségtől, de elmondása szerint a kollégáinak továbbította a Sátor-találkozóval kapcsolatos információkat. Mindezek ellenére további találkozóra sosem került sor Sátorral.

Lučanský úgy véli annak ellenére, hogy Sátort halottnak nyilvánították „ennyi év után még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy halott, s egészen addig nem is leszek, amíg meg nem találják a holttestét“.

A Sátor bűnbanda 1999-től 2010-ig főként Dunaszerdahelyen, valamint a Galántai és a Komáromi járásban követett el súlyosabbnál súlyosabb bűntényeket. Az ellenük folytatott eljárás tavaly májusban kezdődött a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság falai mögött.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »