Jövõ héten kér bizalmi szavazást a kormány parlamentben

Jövõ héten kér bizalmi szavazást a kormány parlamentben

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága (CExN) úgy döntött, hogy jövő héten kér bizalmi szavazást a parlamentben a kormány számára – jelentette be hétfő este Viorica Dăncilă pártelnök.

Dăncilă a CExN ülésének végén tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem fél a parlament negatív szavazatától.

Hírdetés

“Beszéltünk a kormány jelenlegi helyzetéről, és úgy döntöttünk, hogy a jövő héten kérünk bizalmi szavazást a parlamentben. Számtalanszor hangsúlyoztuk, hogy nem félünk. Tárgyalunk a politikai pártok képviselőivel, és elérjük, hogy bizalmat kapjunk” – mondta Viorica Dăncilă.

A kormányfő hozzátette: még nem döntöttek arról, hogy, hogy kormányátalakítás, vagy kormányátszervezés legyen, de ha szerkezetátalakításra kerül sor, akkor az új kormányban 19 minisztérium lesz.

‘Természetes, hogy minden párttal tárgyalni fogunk, kivéve a Pro Romániát’ – jelentette ki a PSD elnöke. Azt is elmondta: a CExN ülésén, szavazás útján döntöttek arról, hogy a Pro Romániával semmiképpen nem lépnek kormányra, noha ‘örömmel veszik, ha egyes Pro Romániás parlamenti képviselők támogatják a kormányt’. ‘Stabilitásra van szükségünk’ – szögezte le Dăncilă. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »