Jobbik: veszélyes lenne eltörölni a fegyverkereskedelem nemzetbiztonsági felügyeletét

Jobbik: veszélyes lenne eltörölni a fegyverkereskedelem nemzetbiztonsági felügyeletét

A Jobbik veszélyesnek tartja azt a parlament előtt lévő törvénymódosító javaslatot, amely megszüntetné a haditechnikai eszközök kereskedelmének kötelező nemzetbiztonsági ellenőrzését – mondta Varga-Damm Andrea, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Az MTI szerint a Jobbik politikusa úgy fogalmazott, a kormány egy olyan vörös vonalat lépne át ezzel a változtatással, amelyet nem lenne szabad. A módosítás után ugyanis lehetővé tenné, hogy a jövőben olyan szervezetek alapítsanak magyarországi vállalkozásokat, amelyek háborús konfliktusokat és terrorcselekményeket szolgálnak ki fegyverekkel – fejtette ki, hozzátéve: mindez Magyarország nemzetközi megítélését is nagyban rontaná.

Hírdetés

Varga-Damm Andrea elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány nem adott magyarázatot arra, milyen tapasztalatok alapján vált szükségessé a módosítás.

Kitért továbbá arra is, nem tudja elképzelni, hogy a változtatás nincs összefüggésben a magyar állam közelmúltban lebonyolított fegyvergyárvásárlásával.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »