Horthy Miklós, a reálpolitikus nemzetszolgáló

Horthy Miklós, a reálpolitikus nemzetszolgáló

Lassan egy évtized is eltelik azóta, hogy kaptam egy felkérést a rendszerváltás utáni egyik legbátrabb, legszínvonalasabb és nemzeti szempontból legelkötelezettebb szellemi műhely, a Nagy Magyarország folyóirat alapítójától, Szakács Árpádtól, hogy írjak egy kis eszmefuttatást kedvenc történelmi hősömről a folyóirat vonatkozó rovatába.
Gondoltam, felteszem a szöveget a blogra is.

Horthy Miklós, a reálpolitikus nemzetszolgáló

A megtisztelő felkérés, hogy kiválasszam saját történelmi hősömet s írjak is róla, jó alkalmat adott az ismert és kutatott magyar történelem végiggondolására. Olyan nemzet vagyunk, melynek történelmében annyi szellemi és erkölcsi nagyság tett már tanúbizonyságot hűségéről, tántoríthatatlanságáról és elvi következetességéről, hogy az ember egy idő után azon kezd gondolkodni, hogy milyen kritériumok alapján válassza ki azt az egyet.

Számomra irányadó elsősorban az volt, hogy hősömet olyan időszakból válasszam, melynek politikai és morális dilemmái frissek, aktuálisak, emellett választásomban közrejátszott az a szubjektív szempont is, hogy a keresett államférfi olyan legyen, aki ha mód volt rá, dilemmázott, mérlegelt, de amikor elérkezett a cselekvés ideje, akkor nem hezitált, hanem határozottan lépett.

Horthy Miklós történelmünk mélypontján vette át Magyarország irányítását. Az ország nagyobbik része idegen járomban szenvedett, a Kárpát medence jól működő gazdasági egysége sokfelé volt szakítva, százezresre duzzadt az elrabolt területről érkező menekültek száma. Horthy Miklós kormányzósága alatt sikerült országot a romokból felépíteni, megteremteni egy stabil valutát, a pengőt, nemzetelvű kultúrpolitika révén egységes és kreatív szellemet meghonosítani az iskolákban, megteremteni a közbiztonságot a csendőrség megerősítésével, blokkolni a közéletben baloldal aknamunkáját, s végső soron visszaszerezni a Trianonban elrabolt magyarlakta területek nagy részét.

A terület-visszaszerzések között külön diplomáciai bravúr volt elérni, hogy német-olasz döntőbíráskodással Magyarországnak ítéljék Észak-Erdélyt, vagyis a nagyobb, gazdagabb és a németek oldalán jobban elkötelezett Romániától csatoljanak át területet a gyengébben felfegyverzett, kisebb és a német hatalmi érdekek kiszolgálásban egyáltalán nem jeleskedő Magyarországhoz. Az már nem Horthy Miklós bűne volt, hogy a világháborút végül a szemben álló felek nyerték meg és fájdalmas rövidlátásról tanúbizonyságot téve visszaállították a trianoni határokat, annak dacára, hogy legalábbis az első és a második bécsi döntés nemzetközi jogilag kifogásolhatatlan volt.

Horthy Miklós egész életpályája az önzetlen nemzetszolgálatról, a magyarság iránti mély elkötelezettségről, a legnehezebb helyzetekben való helytállásról szól. Híven tanúskodik a Kormányzó nemzetszeretetéről az is, hogy lényegében 1956-os forradalom vérbefojtásába halt bele 1957. február 9-én. Az emigráció reménytelenségét még tetézte a forradalom leverése felett érzett mély fájdalom és a magyar sors teljes kilátástalansága: Magyarország jog szerinti vezetője nem lelte már fizikai létének értelmét.

A Kormányzó még halála után is nagy szolgálatot tett a Nemzetnek: 1993-as újratemetése kapcsán kialakult közéleti vita rendet tett a magyar szellemi szereplők között: elvált a szív a májtól, színt vallott megannyi idegenszívű látszat-magyar hozzásegítve az új nemzedékeket a tisztánlátáshoz. Érdemes lenne ma, egy új magyar szellemi korszak kezdetén a magát baloldalinak és liberális hazudó magyarellenes libertinusok akkori fröcsögéseit kötetben kiadni örök okulásul a felnövekvő magyar generációknak, hogy mire képes a gyökértelen világpolgárság és a magyarságtól idegen etnikai elfogultság, ha fontos pozíciókat képes megszerezni egy nemzet tudatformálásában.

Borbély Zsolt Attila


Forrás:bzsa.blogspot.com
Tovább a cikkre »