Élethelyzetek

Élethelyzetek

Készülünk átmenni a feleségemmel a zebrán. Előttünk visszaszámol a villanyrendőr. Mögöttünk egy cigány család, tanakodnak, mikor kellene indulni.

Már villognak a számok, amikor a feleségem hátrafordul, és azzal a kedves mosolyával, amellyel annak idején engem is levett a lábamról, odaszól: – Tessék vigyázni, most még át lehet menni az úttesten.
Azok előbb döbbenten merednek rá, hogy valaki kedvesen szól hozzájuk, majd zavarukban kacagnak. Hiába, nem ehhez szoktak.

*
Emberekkel dolgozom. Az egyik rendes őrkői gyerek félve kér tőlem egy cédét. A könyvet nehezen tudja betűzni, mondja. Olyan szívesen hallgatom a meséket – vallja be szemlesütve, szinte önkéntelenül. Semmi baj, mondom neki, ajánlhatok neked egy olyan cédét, amelyen Rémusz bácsi mesél. Az tűnik fel, hogy a gyerek a beszélgetésünk alatt mind hátrafelé néz. De nem áll a háta mögött senki. Először nem értem. Aztán rájövök. Mivel nincs hozzászokva, hogy emberi módon kiszolgálják, azt gondolta, hogy valaki áll mögötte, és biztosan ahhoz beszélek. Kimegyek a kiszolgálópult mögül és kezébe nyomom a cédét. Óvatosan közelít hozzám, és félénken veszi el, mint egy rémült állatka, akit folyamatosan ütnek.

Hírdetés

*
Végtelenül jámbor Zénó kutyámmal sétáltunk. Harsány hang térített magamhoz a gondolataimból:
– Vigye innét a mocskos kutyáját! Félek tőle! Feljelentem magát!
Zénó megállt, majd elfordult a hangos, dühös embertől, ment tovább a maga útján.
Először szitokszóra nyitottam a számat, végül csak annyit nyögtem ki: – De hát nagyon jámbor.
– Kutyának csak kutyabecsülete van! Én már tudom!
Valóban, Zénó becsületesen kerülte a rossz embereket. Aznap is sokat tanultam tőle. Mint mindig. Most nem tudom, mivel foglalkozhat. A mennyországban nincsenek rossz emberek.

*
Állok egy bankautomata előtt. Már negyedórája. Előttem népes cigány társaság, szeretnének pénzt kivenni. Mikor mennek ezek innen el – gondolom magamban –, nekem dolgoznom kell, még előtte ebédelnem, drága az időm, ráadásul taxit hívtam, annak is már ketyeghet az órája. Szóval sietős.
Megérkezik mellém egy fia­talember, majd a csapathoz fordul:
– Segíthetek valamiben? – S meg is oldja a problémát. A cigányok hálásak, én pedig most megbuktam emberségből.
Békés együttélésről beszélünk. Közben csak védekezünk, folyton védekezünk. Mert nekünk nincs üldözési mániánk, bennünket valóban üldöznek. Pedig csak egy lépést kellene tenni egymás felé. Bármilyen kicsit is.

Matekovics János Zoltán / Háromszék


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »