„Az összefogás és az összetartozás dicsérete”

„Az összefogás és az összetartozás dicsérete”

Ezzel a címmel jelent meg Szobiné Kerekes Eszter összeállításában a „Visszatekintés a Kultúráért és Turizmusért Társulás 20 év tevékenysége” alcímű százhatvan oldalas dokumentumokból, fotókból álló album.

Az album összeállítója előszavában Vörösmarty Mihály idézetével: „Emlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék” indokolja a kiadvány létrejöttét.
A néhai Szobi Kálmán és felesége Eszter által egykor megálmodott falusi turizmus ma már Kárpát-medence méretűvé nőtte ki magát, s tett hírnévre szert a földrajzilag és kulturális szempontból is Isten áldotta térségben.

A kiadvány a társulás húszéves tevékenységéről összegyűjtött szemelvények, cikkek, fotók, dokumentumok közreadásával, a rendezvények felsorolásával mutatja mindazt az értéket, mely az összefogás és az összetartozás, valamint a megmaradás céllal történt, s a közös élményszerzés lehetőségét nyújtotta találkozásokra, önképzésre, értékfeltárásra.

Hírdetés

Az albumban időrendi sorrendben is áttekinthető az a sokrétű munka, amely a házaspár szülőfalujában kezdődött (Szobi Kálmán Mohiból, az azóta már eltűnt faluból került Búcsra), népműveléssel, kulturális tevékenységgel (tíz évig volt híres az irodalmi színpaduk), a helyi közösség építésével folytatódott, majd az egyre bővülő civil élet kiterjedésével, a társulás beindításával, a felvidéki egyetlen népviseleti bemutatót prezentáló babamúzeum létrehozásával, az EMESE Ház működtetésével, és a nemzetközi találkozókon való részvétellel napjainkig tart.

Szobiné Kerekes Eszter tizenhét éve, férje váratlan halála óta, egyedül vállalta fel az óriási hagyaték, örökség folytatását, sőt tovább bővítette a tevékenységet. Természetesen vannak társulásbeli segítői, erkölcsi és olykor pénzbeli támogatói. Közülük is kiemelést érdemel Csenger Sándor alelnök, akinek segítségére minden szempontból bármikor számíthat. Legfőképpen pályázati támogatásból valósítja meg terveit, amit a kiadványban is olvashatunk.

Húsz év gazdag hagyatéka e Kárpát-medencei magyarság összefogásáról és összetartozásáról szóló dokumentumban sok-sok ismert és ismeretlen ember barátságát is tükrözi.

A borítón Nagy János szobrászművész Emese álma című alkotása látható, mely Búcson Szobiék vendégházán az EMESE panzión van elhelyezve.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »