Ajka is nemet mondott a rabszolgatörvényre

Ajka is nemet mondott a rabszolgatörvényre

Ajka képviselő-testülete határozatba foglalta a parlament által tavaly december közepén elfogadott túlóratörvény elutasítását – írja az Ajkaiszo.hu.

A döntés értelmében a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságainak vezető tisztségviselőit utasítják, hogy a rendkívüli munkaidőre vonatkozó szabályok alkalmazása során a naptári évenként 250 óra, kollektív szerződés esetén az évi 300 óra rendkívüli munkaidőt ne lépjék túl “önként vállalt túlmunka” megnevezéssel sem, valamint 12 hónapnál hosszabb munkaidőkeretet ne alkalmazzanak.

Ezzel a város Szeged, Salgótarján, Dombóvár és Szombathely után ötödikként csatlakozott a rabszolgatörvény elleni tiltakozáshoz. 

Hírdetés

A várost szocialista többségű képviselő-testület irányítja. Ajkát és a jobbikos vezetésű Tapolcát látványosan bünteti a Fidesz, mivel lakói “nem jól szavaztak”, ennek folyományaként a két települést valahogy elkerülik a nagyobb összegű pályázatok. A jelenséggel tavaly rendszeresen foglalkoztunk:

“Büntetem azokat, akiktől elvárom, hogy megválasszanak?”

Pedig tudtak volna miről beszélni, ugyanis Ajka képviselő-testülete a város elkaszált TOP-os pályázatairól kérdezte volna a fideszes politikusokat.Mint ismert, a város mindössze 331 millió forint pályázati pénzt nyert (nem járt sokkal jobban a jobbikos vezetésű Tapolca sem), míg a hasonló lakosságszámmal bíró Pápa csak a TOP-os pályázatok keretében 8,2 milliárd forintot.

A városban szombaton – hasonlóan az ország számos pontjához – lesz tiltakozás. Az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet félpályás útlezárást és forgalomlassító felvonulást szervez, amihez csatlakoztak az ellenzéki pártok is.  Délután vonulásos demonstráció lesz: a főtérről a Fidesz irodájához vonulnak a tüntetők.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »