A Pro Civis kiszámolta, mennyi pénzből gazdálkodhatnak a falvaink

Az országban elsőként a Pro Civis polgári társulásban készítette el a teljes kimutatást arról, hogy a gazdasági válság várható hatásai miatt mennyi forrás jut az egyes falvaknak. A modellezésben a kiindulási alapot a nemzeti bank, valamint a költségvetési tanácsa adta – közölte közleményében a szervezet.

Mint ismeretes, a Pro Civis évek óta segíti az ország magyarok által lakott önkormányzatait, többek között a nyelvhasználat, a gazdálkodás, az önkormányzati szaktanácsadás területén.

“Valószínűleg az egyetlen olyan nonprofit szervezet vagyunk, mely rendelkezik Szlovákia önkormányzati finanszírozásának modellezési lehetőségével (lásd. a www.mennyiterek.sk oldalunkat is), ezért – lehetőségeink szerint – kiszámoltuk, miből gazdálkodhatnak falvaink” – közölte a ma7-tel Őry Péter, a szervezet elnöke.

Hírdetés

A teljes elemzés és előrejelzés ITT>>> található.

A modellezésben 3 lehetséges forgatókönyvet állítottak fel a pénzügyi intézetek prognózisaival összhangban.

“Figyelembe véve az eddigi lehetőségeinket, valamint a tényt, hogy az állam részéréről az önkormányzatok irányába semmilyen előrejelzés, vállalás vagy irányelv nem került meghatározásra, nézetünk szerint a harmadik forgatókönyvvel kellene a településvezetőknek számolniuk!” – vélekedik Őry Péter, aki szerint nem lesz könnyű, hiszen drasztikus intézkedések várhatók.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »