A Megfeszített rockopera a Békéscsabai Jókai Színházban

A Megfeszített rockopera a Békéscsabai Jókai Színházban

Koltay Gábor rendezésében szeptember 25-én mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban A Megfeszített című rockoperát. A bibliai történetet feldolgozó nagyszabású színházi előadásban több mint hetven színész, énekes és táncos lép fel.

Ezzel válik teljessé az előző évad lezárása, a bemutatót ugyanis a koronavírus-járvány miatt kellett májusról őszre halasztani – közölte korábban az MTI-vel Seregi Zoltán igazgató.

Koltay Gábor, a rockopera Balázs Béla-díjas rendezője a próbák kezdetén azt mondta, hogy az előadással szeretné a bibliai történet parafrázisát elhozni a mába, és felhívni a figyelmet az örök értékek fontosságára. A legfontosabb bibliai értékek kivesztek az életünkből a 20. század történései után. Pedig soha nem lesz szebb a világ, ha nem térünk vissza ezekhez az értékekhez – idézi a színház honlapja a rendezőt. Ezt az üzenetet akarták átadni zeneszerző testvérével, Koltay Gergellyel, amikor a 2000. évi millenniumra készülve megírták a darabot.

A Megfeszített egy mai világunkba transzponált bibliai történetet beszél el, arra keresve a választ, hogy korunkban milyen emberi szándékok, morális értékek állíthatók szembe az emberiség szellemi, erkölcsi romlását célzó folyamatokkal. A mű és az előadás felhívja a figyelmet arra, hogy egy gyökereit, identitását veszített nemzet csak akkor képes magára eszmélni, csak akkor tud szebb és jobb világot teremteni, ha visszatalál az eredendő értékekhez.

Az Üdvözlégy, Mária ima zenéjét Szűts István szerezte. A zenefelvételt a Kormorán együttes készítette.

A darab ősbemutatója 2000-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon volt; 2006-ban előadták Csíksomlyón.

Hírdetés

A békéscsabai előadásokon a Mester figuráját kettős szereposztásban Varga Miklós, illetve Bedőcs Imre játssza. Varga Miklós a színházi portálnak nyilatkozva szerepéről kifejtette: „Függetlenül attól, hogy ma milyen társadalomban élünk, azok a közösségek maradtak meg, amelyek erkölcsi normái között a szeretet az első helyen szerepelt. Ez a történelem egyik legnagyobb tanulsága.” A Vezért Katkó Ferenc, az Árulót Csomós Lajos, a Lányt Csonka Dóra játssza.

Az előadásban közreműködnek a békéscsabai Színitanházban tavaly végzett fiatalok és a Viharsarok Táncszínház művészei. A darab koreográfusa ifj. Mlinár Pál. A díszletet Igaz-Juhász Katalin, a jelmezeket Vesztergombi Anikó tervezte.

*

A Békéscsabai Jókai Színházban szeptember 26-án, szombaton A Megfeszített rockoperához kapcsolódó kiállítás is nyílik. Pintér Lajos Zoltán Dunaújvárosban élő alkotóművész Jézust, a tolvajt, a prédikátort, a milliárdos latort, a zsoldosokat és az anyát ábrázoló, A felajánlás kapuja című bronz domborművét mutatják be. Pintér Lajos Zoltán főbb művei között szerepel Krisztus életnagyságú bronzszobra, valamint a Felajánlás bronz templomkapu.

Forrás: MTI

Fotó: Békéscsabai Jókai Színház Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »