A Facebook cenzúrázta a Hír TV-t

A Hír TV vasárnap 19 órás Híradója mutatta be azt a videót, amelyben a Jobbik elnökének, Sneider Tamásnak a felesége náci karlendítéssel pózolt esküvői fotózásán. Pár perccel később a hírt posztolták a Hír TV Facebook-oldalán. Hétfő délelőtt a Facebook – mondván, hogy nem felel meg közösségi alapelveinek – eltávolította a posztot a Hír TV oldaláról és rövid időre a Hír TV munkatársát is kitiltotta a Facebookról.

Egyszerre érthetetlen és felháborító a közösségi oldal cenzorainak elfogadhatatlan lépése, hiszen a Hír TV nem népszerűsített náci eszméket. Éppen ellenkezőleg, a Hír TV arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a magyar közéletben vannak olyan szereplők, akik magukhoz közelinek érzik a nemzetiszocializmust.  A Jobbik esetében korábban volt már példa ordas eszméket képviselő antiszemita megnyilvánulásra: Szávay István baráti társaságban azzal büszkélkedett, hogy megütött egy zsidó nőt, Gyöngyösi Márton pedig listázni kívánta a parlament zsidó származású képviselőit.

Hírdetés

Bár a Facebook lépése megerősítette a Hír TV azon törekvését, amelyet a magyar közéletben felbukkanó, elfogadhatatlan megnyilvánulások ellen tesz, felmerülhet az a gondolat is, hogy a közösségi oldal a Jobbikot védve döntött a Hír TV posztjának törlése mellett.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »