A Döntők Döntőjével jelentkezik a Fölszállott a páva péntektől

A Döntők Döntőjével jelentkezik a Fölszállott a páva péntektől

Pénteken indul a Duna Televízión a Fölszállott a páva, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségkutatója különleges évada. A Döntők Döntőjében az előző évadok legjobbjai mérik össze tudásukat.

Pénteken és november 2-án két felvezető adást láthatnak a nézők, az élő adások pedig november 9-én indulnak az elődöntőkkel – közölte az MTVA csütörtökön az MTI-vel.

Fontos változás, hogy idén a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a december 21-ei döntőbe. Az élő adásokban a zsűri szabadkártya segítségével az elődöntőkben két, a középdöntőkben már csak egy versenyzőt juttathat tovább.

Szintén újdonság, hogy az idei Fölszállott a páva a jótékonyság jegyében zajlik.

“A legjobb pillanatokat idézzük fel, ezzel is jelezve, hogy nem a versengés a lényeg, hanem az információ átadása, a saját gyökereink, identitásunk ápolása. Újdonság, hogy az együttesek és szólisták a nyereményüket felajánlhatják a saját régiójukban fontos szerepet betöltő civil szervezetnek” – idézi a közlemény Novák Pétert, aki a tavalyi évadhoz hasonlóan Morvai Noémivel együtt vezeti majd a műsort.

Az élő adásokban a 48 kiválasztott versenyző előadását további vendégprodukciók színesítik az elmúlt évadokhoz hasonlóan. Mint írják, Kocsis Enikő és Fitos Dezső, napjaink leginkább foglalkoztatott fiatal koreográfus párja új koncepcióval készül A Döntők Döntőjére: mivel az évadban felnőttek versenyeznek, a vendégprodukciók koreográfiáját a Páva gyermekszereplőivel és általuk nagyra tartott hagyományőrző mesterekkel álmodták meg, felölelve a generációkat. ”

Mindezek mellett a zsűri is dalra fakad, táncra perdül, elhúzza vagy elfújja a nótánkat, úgy, hogy az est házigazdái sem maradhatnak ki belőle. Igazi örömünnepe lesz az eddigi Páva-sorozatnak” – idézik a koreográfus párost.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze lesz, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa és Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus értékeli a produkciókat.

MTI

Nyitókép: frissujsag.ro


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »