Szijjártó: nem én állok hadilábon a valósággal

Nem én vagyok az, aki hadilábon áll a valósággal – így reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Népszabadságnak adott interjújában arra, hogy a BBC riportere számon kérte rajta a londoni no-go zónákat.

A külügyér szerint ma már senki által nem vitatott tény, hogy szinte valamennyi nyugat- európai nagyvárosban vannak olyan területek, ahová az emberek nem szívesen mennek, ahol a biztonságuk nem garantált. Mint mondta: sok brittel és magyarral beszélgetett Londonban, és az ő álláspontját erősítik a BBC-interjút kommentelők is.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy szerinte vasárnap tiszta lapok lesznek, a magyar emberek elmondják, hogy mit gondolnak az illegális bevándorlásról és a kényszerbetelepítésről.

Azt is mondta, hogy az európai döntéshozatali szinten komoly válság van. Az európai órában nemhogy homokszem van, hanem egy homokbánya. (…) Bizalmi válság van az európai politikusok és az európai emberek között – fogalmazott Szijjártó, aki kettős mércéről is beszélt, mert a bolgárok kerítése miatt szerinte senki egy árva kukkot sem szólt, a magyar miatt pedig – ami egyébként schengeni határokat véd – mindenki rajtunk köszörülte a nyelvét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »