Megszűnhet a pernyehullás az ajkai erőműben

Megszűnhet a pernyehullás az ajkai erőműben

Palkó György elmondta, hogy 800 millió forintot fordítanak a 2017. december 28-án megvásárolt erőmű fejlesztésére, az idei esztendő első negyedévében megkezdődő beruházás a városban élők életét évek óta megkeserítő korom- és pernyehullás megszűntetését célozza, valamint korszerűbbé és hatékonyabbá teszi az erőmű működését.
A vezérigazgató arról is beszélt, hogy az ajkai erőműben működő technológia nagyban hasonlít a pécsi erőműhöz, amelyet a világ egyik vezető biomassza erőművévé sikerült fejleszteni. A pécsi erőmű, amely jelenleg 50 megawattnyi zöldáramot termel, a világ egyik legnagyobb szalmatüzelésű fűtőműve. Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere elmondta, hogy az elmúlt években számos kérdést és kérést fogalmaztak meg a korom- és pernyehullás megfékezése végett politikusok, valamint a hatóságok felé, de nem kaptak segítséget.

A polgármester reményét fejezte ki, hogy az erőmű új tulajdonosának intézkedései következtében megszűnik a cég által okozott környezetszennyezés. Schwartz Béla közölte: korábban többször érte az a vád, hogy a telekadó emelésével a város jelentősen megterheli az erőművet. Most azonban úgy határoztak, hogy a négyzetméterenként 200 forint telekadót 5 forintra csökkentik abban az esetben, ha az érintett üzemen kívüli területen megtörténik a rekultiváció és beruházás kezdődik.

Palkó György, a Veolia Energia Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója az ajkai erőmű előtt 2018. január 9-én. Megszűnhet az évek óta tartó korom- és pernyehullás Ajkán, a Bakonyi Erőművet az elmúlt év végén megvásároló Veolia tervezett beruházásának köszönhetően – közölte a cég vezérigazgatója az ezen a napon tartott sajtótájékoztatón. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

A Veolia tájékoztatása szerint az erőmű jelenleg nagyobb részt biomassza – faapríték és mezőgazdasági melléktermékek -, kisebb mértékben szén felhasználásával állít elő gőzt a timföldgyár és az ajkai távhőhálózat számára, valamint évente 320 ezer megawattóra villamos energiát termel. A 131,6 MW villamos- és 360 MW beépített, névleges hőteljesítményű erőmű összesen 285 embernek biztosít munkát.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »