Megújult az óbudai Árpád Gimnázium

Egy másfél milliárd forintos kerületi program részeként, kormányzati támogatással, 168 millió forintból megújult az óbudai Árpád Gimnázium.

Az oktatási intézményben egyebek mellett félezernél több ablakot cseréltek ki, továbbá megerősítették az épület homlokzati kőburkolatát, felújították a tetőszigetelést, ereszcsatornákat és burkolatokat cseréltek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a kerületrész fideszes országgyűlési képviselője a csütörtöki átadási ünnepségen elmondta, a Nemzetgazdasági Minisztérium 95 millió forintos forrását az önkormányzat további 75 millió forinttal egészítette ki.

Az energiatakarékossági célú beruházásra azért volt szükség, mert az iskola megépítése, az 1940-es évek eleje óta nem cserélték ki a nyílászárókat.

A kormány nemrég támogatott egy másik – 3,5 milliárd forintos – kerületi beruházást, a békásmegyeri Heltai Jenő téri piac felújítását is, amely várhatóan három év múlva fejeződik be.

Bús Balázs (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a másfél milliárd forintos programban – az Árpád Gimnázium felújítása mellett – szerepel még a Váradi utca meghosszabbítása a Bécsi út és a Kiscelli utca között, továbbá a több mint százéves Torna és Vívó Egylet III. kerületi létesítményének megújítása. Ez utóbbi beruházás részeként műfüves focipályák, egy új öltözőépület és egy félezer fős lelátó, valamint egy uszoda épül.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »