Fico: nem igaz, hogy a bérpótlék emelése megsemmisítő hatású

Fico: nem igaz, hogy a bérpótlék emelése megsemmisítő hatású

POZSONY. Nem lesz megsemmisítõ hatású a bérpótlékok emelése – jelentette ki Robert Fico kormányfõ, ezzel reagálva a Szlovákiai Vállalkozói Társulás – PAS kijelentéseire, hogy a megemelt bérótlékkal elsõsorban az állam jár jól, a dolgozókon jobban segítene az adók és járulékok csökkentése.

"Szlovákiában senki sem panaszkodhat amiatt, hogy az általunk javasolt intézkedések megsemmisítõ hatásúak lennének. Nem értek egyet azzal, mert nincsenek erre vonatkozó racionális érvek. Nem veszem figyelembe azt az állítást, hogy az éjszakai munkáért járó bérpótlékok ilyen mértékû emelése valakit is tönkretenne" – jelentette ki csütörtöki sajtókonferenciáján Fico kormányfõ azzal, hogy ezek az intézkedések a kormány egyik prioritásának számítanak.

A kormányfõ úgy látja, hogy mindig hallható a vállalkozók bírálata, amikor a kormány hasonló intézkedéseket fogad el. "Mindig, amikor valamit javaslunk, a vállalkozók azt kiabálják, hogy csökkentsék az adókat. Mi szavatolja azt, hogy ha csökkentjük az adókat, ezzel befolyásolva az állami költségvetés bevételét, akkor a vállalkozók automatikusan megemelik az embereik bérét? Az egész adó-járulék-megterhelés Szlovákiában egyáltalán nem olyan, amilyennek azt a vállalkozók beállítják" – szögezte le Fico.

Azt gondolja, hogy a minimálbér korábbi emelése kapcsán hangoztatott hasonló bírálatnak sem volt létalapja. "Nem lep meg, hogy felbukkan a PAS-ban tömörülõ vállalkozók egy csoportja, amely arról kezd el beszélni, hogy a mûhelyünkbõl származó intézkedések megsemmisítõ hatásúak lesznek. Mindig ezt állítják. Amikor emeljük a minimálbért, azt állítják, hogy befellegzik a szlovák iparnak, rohamosan nõ majd a munkanélküliek száma. Eközben éppen ennek az ellenkezõje igaz. Óriási hazugság az, amit ma a PAS-ban tömörülõ vállalkozók állítanak" – mondta el a kormányfõ.

Meg van gyõzõdve arról, nem léteznek arra vonatkozó érvek, hogy ezek az intézkedések a vállalkozókra nézve miért is lennének megsemmisítõ hatásúak. Állítása szerint a bérköltségek a szlovák iparban meglevõ összes költségnek átlagosan 7 százalékát teszik ki. "Ha 3 százalékkal úgy emelkednek, hogy nagyobb éjszakai bérpótlékot akarunk, akkor a szonmbaton, vasárnap és ünnepnapokon végzett munkáért járó pótlék 10 százalékkal nõ. A munkáltatók, illetve vállalkozók összes költségeit ez azonban csak 0,2 százalékkal növeli" – fejtette ki Fico.

Rámutatott: Szlovákiában túl sokan túlóráznak és dolgoznak éjszakánként. Például az iparban dolgozók 23 százaléka érintett a kérdésben. „Ez az egész Európai Unióban a legtöbb. Közel 245.000 ember dolgozik éjjel, miközben az uniós átlag csak 11 százalék“ – hívta fel a figyelmet Fico.

A szlovákiai és az uniós helyzet közti különbségeket a GDP-vel összefüggésben a nyereség és a bérek arányában is láttatta. Hozzáfûzte: míg nálunk ez az arány csak 36:51 százalékos a nyereség javára, addig Nyugat-Európában éppen ellenkezõleg van.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »