Útravaló – 2019. augusztus 4., évközi 18. vasárnap

Útravaló – 2019. augusztus 4., évközi 18. vasárnap

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Augusztusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

Sokan megtapasztalják életük során, legyenek akár fontos személyiségek, higgyék azt, hogy pótolhatatlanok, legyen tele előjegyzési naptáruk programokkal, rendezvényekkel, találkozásokkal, egyszer csak adódik valami váratlan. Kerül egy baj, és minden megváltozik. Barátom igen elfoglalt ember, egy alkalommal arra figyelmeztetett, hogy pihenjünk többet, töltsünk együtt több időt, horgásszunk vagy kiránduljunk, mert közöttünk semmi sem olyan fontos, mint a barátság. Elindult egy reggel, éppen úgy, ahogyan szokott, a munkahelyére. Aznapja is tele volt megbeszéléssel, tárgyalással, üzletkötéssel, és egyszer csak valami belehasított a lábába, combja külső részétől végig a bokáig, és nem bírta kezelni a pedálokat. Visszafordult nagy nehézségek árán, behajtott a kórház udvarára, ott kimászott a kocsiból, és könnyes fájdalmai között a sürgősségi részlegen megállapították, hogy azonnal műteni kell, gerincsérve kifakadt. Hetekig feküdt hanyatt a kórházi ágyon, leste a plafont, és rádöbbent közben, hogy az élet nem áll le, megy tovább. Minden zajlik, pörög – immáron nélküle. Neki pedig, aki azt hitte, nélkülözhetetlen, meg kellett tapasztalnia, hogy egyáltalán nem az! „Még az éjjel számon kérik lelkedet” – halljuk az evangéliumban. Isten úgy rendezte el életünket, hogy ne csak az számítson, amink van, hanem az is, hogy kik vagyunk.

Hírdetés

Örök problémája az emberiségnek, hogy a testvérek gyakran összekülönböznek az anyagi javak fölött. Ilyen eset még akkor is előfordul, ha előzően nagyon jó volt közöttük a viszony. Az örökhagyó is tud feszültséget kelteni, ha nem volt elég körültekintő, és ha nem indokolta meg rendesen a dolgokat. Ha tudunk egymásra úgy tekinteni, mint Isten ajándékára, csak akkor tehetjük értékessé egymás életét is. Parancs János versét idézve: Sokáig fösvénykedtem, / Mint a hörcsög. / Éléskamráimba hordtam / Az éltető magvakat, / Mindig a télre, / Mindig a hét szűk esztendőre. / Ma már tudom, / A tartalék / Romlékonyabb, mint a gomba, / A fölösleg kártékonyabb, / Mint a jégeső, a sáskajárás. / Csak, aki mindenét szétosztja, / Kegyelmet csak az remélhet.

Jegyesoktatás alkalmával szoktunk beszélni a fiataloknak róla: a gyermeknek nem föltétlenül arra van szüksége, hogy mindent megkapjon. Helytelenül gondolkoznak, akik úgy vélik, hogy előbb minden körülményt megteremtenek: legyen lakás, autó, kényelmesen berendezett gyerekszoba – minden egyéb, és csak aztán szülessék a gyerek. Jézus másként beszél erről, ahogy hallottuk: az ember élete nem a javakban való bővelkedéstől függ. Illyés Gyula versét is citálva: „Szültem volna egy mérnököt. / Már-már világra hoztam. De előbb / meg kellett szülnöm egy jégszekrényt. / Akartam szülni egy tanárnőt. / Meg is szülhettük volna, de / csak hatodiknak, hetediknek, / kilencediknek, mint a dédszülék. / Meg kellett szülnöm egy lakást, / ennek az idegennek itt, / aki pórázra vett tekintetével. / Meg kellett szülnöm egy kocsit, / belé a szomszédok áhítatát. / Meg kell még szülnöm a nyugdíjainkat / főleg az ő derűs / öregkorára, aki végül / e gyermekei után fölzabál majd engem is. / Meg kell még szülnöm temetésemet / olyanná, hogy ne fájjon / neki a tetszelgésre jóétvágyúnak. / Meg akartam szülni magam. / Meg is szülhettem volna, ha / lehetett volna még kitől.”

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »