Újraválasztják Michael D. Higgins ír elnököt

A pénteken megrendezett írországi elnökválasztáson a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) szerint újraválasztották Michael D. Higgins ír államfőt a jórészt ceremoniális posztra, a voksolással egy időben tartott népszavazáson pedig az istenkáromlás alkotmányos tilalmának eltörlése mellett döntöttek jelentős többséggel a szavazópolgárok.

Az urnazárás után, szombatra virradóra az RTE közszolgálati televízióban és a The Irish Times című napilapban közzétett exit poll adatok szerint a 2011 óta hivatalban lévő, 77 éves Higgins a leadott szavazatok 56-58 százalékát tudhatja magáénak, míg kihívói közül a legtöbb szavazatot szerzett Peter Casey üzletember a voksok mintegy 21 százalékával maradt alul vele szemben.
A népszavazást illetően a felmérések azt mutatják, hogy a voksolók majdnem 70 százaléka támogatta a blaszfémiát tiltó rendelkezések eltörlését.
Mindkét esetben 3400 ír szavazót kérdeztek meg.

Az elnökválasztás alacsony részvétel mellett zajlott. A voksok összeszámlálása szombat reggel kezdődik meg, előzetes eredmények aznap délután vagy vasárnap reggel várhatók. Közvélemény-kutatások Michael D. Higgins 68 százalékos támogatottságát mutatták a választás előtt, vagyis a 77 éves munkáspárti, de a választáson függetlenként induló politikus rendkívüli népszerűségnek örvend a jelöltek között. A tisztségért rajta kívül öten indultak. A The Irish Times által ismertetett exit poll szerint a korábbi felmérésekben második helyen szereplő Seán Gallagher üzletember a voksok 7 százalékával negyedik helyen végzett, őt megelőzte Liadh Ní Riada európai parlamenti képviselő, a felmérés szerint a szavazatok 8 százalékával.

A pártok közül egyedül a Sinn Féin állított jelöltet Higginsszel szemben: Liadh Ní Riadát indította. A függetlenként induló Gavin Duffy pedig a szavazatok 2 százalékát szerezhette meg az exit poll szerint.

A szavazásra jogosult 3,2 millió állampolgár az elnökválasztás mellett népszavazáson nyilváníthatott véleményt az istenkáromlás alkotmányos tilalmának eltörléséről. Sokan azonban feleslegesnek és költségesnek ítélték a referendum megtartását, mivel hogy 1855 óta senkit sem vontak törvényi eljárás alá istenkáromlás vádjával, noha a jogszabályok szerint akár 25 ezer eurós pénzbüntetést is kiszabhatnak érte.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »