Újabb színházi zaklatási ügy vetődött fel

Egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész zaklathatott állítólag egy nem színész alkalmazottat az Újszínházban – értesült a hvg.hu.

A portál azt írja, Dörner György igazgató pénteken levelet kapott a fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről. Az eset 2016 elején történt, és a főváros azt kérdezi, hogy érkezett-e bejelentés akkor a színház vezetéséhez, és ha igen, milyen intézkedések történtek. Ha érkezett bejelentés, de nem volt vizsgálat, úgy az elmaradás okára kérdeznek rá, illetve arra, hogy milyen belső szabályok léteznek a munkavállalók védelmére.

A hvg.hu megkereste Dörner Györgyöt, de nem nyilatkozott.

Hírdetés

Színházi körökben volt, aki megerősítette, hogy az egyik vezető színészt érte vád az intézmény egyik nem művész alkalmazottjától. A lap úgy tudja, a dolgozó jelezte ezt főnökeinek, intézkedés viszont csak annyi történt, hogy a két felet elkülönítették egymástól, vagyis az volt a kérés, hogy ne dolgozzanak együtt.

Az Index úgy tudja, hogy az elkövető az áldozatot lefogta, a ruhája alá nyúlt, és fogdosta.

A sértett panaszával végül a színház egyik korábbi munkatársa megkereste az egyik színházi szakszervezetet is.

Néhány héttel ezelőtt Gothár Péterről derült ki, hogy erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledett egy munkatársnőjéhez a Katona József Színházban. A rendező közleményben kért bocsánatot.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »