Talán egy tyúklépéssel előrébb a rimaszombati fociakadémia

Talán egy tyúklépéssel előrébb a rimaszombati fociakadémia

Ha mégis lesz, talán Július Nôta Fociakadémiának fogják hívni. A rimaszombati Városi Képviselő-testület utolsó ülésén nem is szerepelt a napirenden, mégis megszavazták. A sorsa így is erősen kérdéses, hisz még hiányzik róla a polgármester aláírása és a monopolellenes hivatal jóváhagyása.

„Fogadjunk ezer euróban, hogy megszavazzuk” – hallom a hátsó helyiségben, ahol két képviselő épp kávészünetet tart. Rendben, – vágja rá a másik –, lehet, hogy megszavazzuk, de az még nem elég. Végül is mindkettőjüknek igaza lett, 11 igen szavazattal, 1 ellenében meglett a többség, hatan nem szavaztak, míg a polgármester lánya nem tartózkodott benn a teremben. De Šimko József polgármester még az elfogadás előtt magabiztosan kijelentette, a magyar fél úgysem fogja azt elfogadni.

Lássuk az előzményeket. Közel egy éve kereste meg a Borsodsportinvest Kft. a magyar kormány nevében Rimaszombat városát, hogy szeretne fociakadémiát létrehozni a városban. A helyi futballklub vezetői lelkesen fogadták az ötletet, hisz a város fociélete egyre mélyebbre süllyed, a felnőtt csapat már csak a III. ligában szerepel, de az ifjúsági foci viszonylag jól működik, 14 csapatban több mint 200 fiatal rúgja a bőrt. Igaz, a serdülőknél már lasszóval is nehezen fognak játékosokat.

Az elmúlt esztendő eseményeiről már többször is részletesen beszámoltunk, a lényeg, hogy az ügy sok-sok tárgyalás után sem mozdult előre, s bár az utóbbi időben úgy tűnt, lényegesen előbbre tart a fociakadémia jövője, csak nem került pont a végére. Ahogy most sem, sőt a

Hírdetés

„Nagyon várják már” – mondta a vita során Auxt Ferenc képviselő, aki szerint olyan stádiumba jutott a tervezet, hogy az a magyar fél részéről is elfogadható lesz. Az elmúlt hónapok egyik legnagyobb eredménye rimaszombati részről, hogy a miskolciak lemondtak a tulajdonjogukról, s a fociakadémia alatti területet a város csak bérbe adná 30 évre az MFA Akadémiának (amelyben 49-os százalékos részesedést kap Rimaszombat Városa), a kérdés már csak az, mi is lesz 30 év múlva…

A szerződésben a város biztosítékokat kapott arra, ha a fociakadémia meg is szerzi a teljes részesedést, a telkek a város tulajdonában maradnak. Az eredeti elképzelésekkel ellentétben nem az MŠK, hanem az MFA lép be az MŠK-ba, mivel ellenkező esetben az V. ligától kellene újrakezdenie a rimaszombati csapatoknak a bajnokságokat. A szerződés része az is, hogy Rimaszombat évente 200, míg a miskolciak 150 ezer euróval járulnak hozzá a fociakadémia működéséhez.

s azt hangoztatta, hogy a fociakadémia létrehozása még nem tartja itthon a rimaszombati magyarságot, míg Štefan Baláž szerint nem kellene az utolsó ülésen dönteni, elég lenne egy szándéknyilatkozat megfogalmazása.

Ahogy maga a fociakadémia ügye, úgy a szavazás sem ment zökkenőmentesen, s csak másodszorra sikerült azt megejteni. Nagyobb meglepetés nélkül, így 11 szavazattal a szerződést elfogadták. De hogy mi lesz a következő lépés? Azt valószínűleg maguk az érintettek sem tudják pár nappal a helyhatósági választások előtt.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »