Találkozott egymással Gyurcsány és Fekete-Győr: a "tökéletes egység" mögött zabolázást várnak

Tényleg találkozott egymással Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András szombat délután. A Demokratikus Koalíció (DK) és a Momentum elnökei Facebookon bonyolódtak komment-csörtébe, aminek a vége az lett, hogy Fekete-Győr kitűzött egy találkozási időpontot: 16 órát a tihanyi mólónál, mert épp mindketten a Balaton körül turnéznak.

A fő téma természetesen a gödi ellenzéki adok-kapokot jelenti, ahol az összellenzék által győzelemre vitt momentumos Balogh Csaba polgármester leváltotta DK-s és LMP-s alpolgármestereit, majd az ellenzéki pártok ezért különváltak, a városvezetővel szemben pedig fegyelmi eljárást kezdeményeztek.

Azóta a DK egy megvágott hangfelvétellel is megpróbálta bizonyítani, hogy a momentumos polgármester egy fideszes képviselőt akart alpolgármesternek megtenni, míg a Momentum szerint ez nem igaz. Ettől függetlenül is jellemző, hogy mindkét pártnál felvételek voltak ugyanarról a bizalmas beszélgetésről.

Miután Fekete-Győr egy Balatonőszödön készült fotó mellett támadta a Gyurcsány-pártot a hangfelvétel megvágása miatt, a DK elnöke saját profiljáról kommentelte be, hogy ezt inkább beszéljék meg egy kávé mellett. Erre reagált a Momentum elnöke azzal, hogy megadott egy köztes helyet és egy szombati időpontot.

Fekete-Győr András posztja és Gyurcsány Ferenc válasza
Facebook

Hírdetés

A Magyar Hang élő közvetítése alapján a két pártelnök valóban megjelent a találkozón, egy momentumos standnál, ahol a szabadstrandokat követelő ívet alá is írta a DK-elnök, majd mindketten rövid nyilatkozatot tettek: Gyurcsány Ferenc szerint tökéletes az ellenzéki egység, Budapestről pedig nehéz igazságot tenni egy vidéki ügyben, és nem is szeretne ilyet tenni.

A volt miniszterelnök szerint sok száz településen, valamint fővárosi kerületben tudnak együttműködni az ellenzéki pártok, így szerinte “nem dráma”, ha egy-egy helyen tüzek lobbannak fel – ezeket a pártvezetéseknek okos módon segíteniük kell eloltani.

A DK elnöke úgy látja, a gödi események nem lesznek hatással a 2022-es országgyűlési választások ellenzéki együttműködésére.

Fekete-Győr András szerint Gödön a momentumos polgármester tisztán és jó szemlélettel, teljesítményelvűen akart dolgozni, ennek esett áldozatául a DK-s és LMP-s alpolgármester. A Momentum elnöke arra kérte Gyurcsány Ferencet, hogy zabolázza meg az érintetteket.

A szombati találkozón nem történt komolyabb megbeszélés, de Fekete-Győr szerint erre a következő napokban sor kerülhet.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »