Öttagú ügyvivõ bizottság világítja át a Marosvásárhelyi RMDSZ-t

Öttagú ügyvivő bizottság világítja át a Marosvásárhelyi RMDSZ-t, amelynek tagjait a Területi Képviselők Tanácsának június 21-i döntése értelmében Péter Ferenc, az RMDSZ maros megyei elnöke nevesíti – tájékoztat a Marosvásárhelyi RMDSZ közleménye.

„A városi szervezet elnöki tisztségének megüresedését követően a TKT azt a döntést hozta, hogy egy ügyvivő bizottságot állítunk fel, amelyik javaslatot tesz a városi szervezet hatékony politikai és szervezeti működésére vonatkozóan. Lévén, hogy a bizottság összeállításával engem bízott meg a testület, úgy láttam jónak, hogy olyan kollégákat nevesítsek, akik ismerik a szervezetet és megfelelő szakmaisággal, felelősséggel állnak az ügyhöz. A frakció tevékenységének irányítását a továbbiakban is én, illetve a megyei ügyvezető elnök látjuk el” – mondta Péter Ferenc.

Hírdetés

„Az az elvárásom az ügyvivő bizottságtól, hogy kezdjen el egy élénk és hatékony párbeszédet a szervezeten belül. Beszéljünk őszintén, egyenesen közös dolgainkról, mert politikai ellenfeleinkkel egységesen kell felvennünk a versenyt azért, hogy megnyerjük jövőre a választásokat” – tette hozzá a szervezet elnöke.

Az öttagú ügyvivő bizottság tagjai: Kovács Zoltán Róbert – a kövesdombi RMDSZ körzet korábbi vezetője, Kozma Mónika – a marosvásárhelyi RMDSZ választmány elnöke, a megyei szervezet ügyvezető alelnöke, Novák Csaba Zoltán – szenátor, Kovács Mihály Levente – a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, illetve Novák Levente, az országos ügyvezető elnökségének megbízottja.

A következő hetekben a Marosvásárhelyi RMDSZ felfüggesztett testületeivel, RMDSZ körzetekkel kezdődik párbeszéd sorozat. Elsőként július 24-én a Marosvásárhelyi RMDSZ választmány tagjaival lesz találkozó.(közlemény)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »