Összefogás: A közös lista nem lehet leszerepelt politikai túlélők mentőhajója

Összefogás: A közös lista nem lehet leszerepelt politikai túlélők mentőhajója

Megérkezett az Összefogás Mozgalom reakciója is az MKP és a Most-Híd most már hivatalosság váló összeborulására. A mozgalom már a nyilatkozat elején leszögezi,

„Amikor az ország a maffiaállam lebontására készül, nem lehet mentőövet dobni a rendszer szimbólumainak. Világos ki kell mondani: csak olyan közös lista lehet sikeres, amely a Kočner-féle korrupt Smer leváltásán dolgozik”

fogalmaz az Összefogás. Egyúttal bírálják az MKP-t és a Most-Hidat, amiért kizárták a „pártpaktumból” a nyilvánosságot és „minden leendő partnert”. Szerintük egy ilyen paktum nem lehet sikeres a választásokon, a „sok titkolózás után nyilvánosságra hozott szándék” pedig „sok kérdőjelet vet fel”

„A közös lista nem lehet a leszerepelt politikai túlélők mentőhajója – ezt a szavazók el fogják süllyeszteni”

olvasható a nyilatkozatban, amely kiemeli, hogy a „toxikus személyek megfertőzik az egész listát”.

Hírdetés

A bíráló kijelentések ellenére azonban az Összefogás nem utasítja el a tárgyalásokat, de korábban közzétett „prioritásaiknak” ragaszkodnak.

„Ezek nélkül nem tud létrejönni valódi összefogás, ezek nélkül a választók nem fogják elfogadni a pártpaktumot és alternatívát keresnek”

véli a mozgalom. A nyilatkozat utolsó mondata arra utal, hogy prioritásaik elfogadásához pedig garanciaként az MKP és a Most-Híd többségének jóváhagyását kérik:

„Nem lehet a szavazókat harmadik mondatok mögé bújva megvezetni, elegük van a kioktatásból és a lenézésből! Ha a tárgyalódelegációk által lefektetett paktumot mindkét párt többsége elfogadja, akkor van értelme tárgyalóasztalhoz ülni, egyenlő félként.”

zárják a nyilatkozatot.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »