Négy másodpercen múlt Nagy Lászlóék győzelme

Négy másodpercen múlt Nagy Lászlóék győzelme

Mindig különleges hangulatot kölcsönöz egy rangadónak, ha a vendégcsapat kispadján egy olyan edző ül, aki újdonsült játékosaival ugyanazzal a taktikával győzne, mely oly sokszor győztesnek bizonyult a régiekkel. Ljubomir Vranjes Flensburgban akkor ért a csúcsra a Bajnokok Ligájában, mikor a német csapat vezetői abban nem is reménykedtek: 2014-ben a Final Four legkevesebbre taksált klubjaként győztek. Ők akkor negyedszer próbálkoztak, a Veszprém először játszott a négyes döntőben, s negyedik lett.

Vasárnap a svéd tréner immár a magyar csapat kispadján próbálkozott sikerre vinni a rohanásos, minél kevesebb cserére alkalmazott felfogást. Az első kilenc magyar gólból hatot a szélsők szerezték (Manaszkov és Gajic), odaát az északiak villogtak (Glandorf, Toft Hansen). Ez kevéssé meglepő egy olyan csapatban, ahol Kentin Mahén kívül mindenki norvég, svéd, német vagy dán nemzetségű.

Mikler Roland halmozta a bravúrokat, így tudott háromgólos hátrányból visszakapaszkodni a Veszprém (11-11). A Bundesligában pillanatnyilag harmadik Flensburg, s élén a Vranjes keze alatt Bajnokok Ligáját nyerő Maik Machulla csapata meglépett 1-2 góllal a második félidőben, de a Veszprém ott lihegett a nyakában.

Vranjes rotációja bejött, a Gajic helyére a jobbszélre érkező Marguc 10 perc alatt három góllal tette le a névjegyét, s a januárban érkezett Bundesliga-gólkirály Nenadics is eredményes volt. Lékai a második félidő felénél orrtörés miatt kiállt. A Veszprém kulcspillanatban, öt perccel a vége előtt vezetett újra kettővel (28-30) Gajic büntetőjével. Végül sajnos kiszórták az önmagához mérten gyengén kézilabdázó Nagy Lászlót másfél perccel a vége előtt, a szenzációsan játszó Glandorf pedig négy másodperccel a vége előtt kilőtte a ficakot. 31-31 a vége. 

A Veszprém a Bresztben óriási meglepetésre elbukó PSG mögött továbbra is második helyen áll a B csoportban, ugyanannyi, 16 ponttal követi a Flensburg. 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »