Mészáros Lőrincék 11,8 milliárd osztalékot vettek ki, és most már a Budapest-Belgrád vonalra ácsingóznak

A Mészáros és Mészáros Kft. 2019-ben csaknem 68 százalékkal több bevételt ért el, mint egy évvel ezelőtt. Az adózott eredmény tavaly 11,85 milliárd forint volt, szemben a 2018-as valamivel több, mint 5 milliárddal. Illetve a cég éves beszámolójából az is kiderül, hogy az

“alapító a 2019-es üzleti év adózott eredménye, a szabad eredménytartalék és a 2020-as üzleti terv figyelembevételével 11,8 milliárd forint osztalék kifizetéséről határoz”

– olvasható a dokumentumban.

Érdekes továbbá, hogy a Mészáros-birodalom egyik alapkövében kevesebben dolgoztak 2019-ben, mint egy évvel azelőtt, illetve hogy a cég 496 millió forintot fizetett látvány-csapatsport támogatásra.

Hírdetés

A hvg.hu ír arról is ír, hogy a jövőben további dinamikus árbevétel-növekedéssel számolnak, a Budapest-Belgrád vasútvonal építését is megemlítik:

„2021 évtől számítunk a Budapest-Belgrád vasútpálya felújítás megvalósulásával, amelyre jelentős saját és alvállalkozói kapacitással készülünk”.

Ezen túl további

megrendeléseket szeretnének elnyerni a környezetvédelem és az atomenergia területén.

A Társaság 2020-a 25-30 százalékos árbevétel-növekedéssel számol az előző évhez képest, amelynek több mint 90 százaléka már szerződéssel lefedett.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »