Kresák növelné a taláros testületbe vetett bizalmat

Kresák növelné a taláros testületbe vetett bizalmat

Peter Kresák, a Híd parlamenti képviselője kijelentette, azért szeretne alkotmánybíró lenni, hogy növelje a taláros testületbe vetett bizalmat, mivel eddigi szakmai pályafutását az alkotmányjognak szentelte.

Ha módjában állna, elvenné az Alkotmánybíróságtól a különböző választásokkal kapcsolatos jogköröket.

A Híd parlamenti képviselője szerint a taláros testület olyan mértékben politikai szerv, amilyen mértékben politikai dokumentumnak tekintjük az alaptörvényt. Hozzátette, ebben a kontextusban úgy kell a politikára tekinteni, mint az állam irányításának művészetére. Kresák elismerte azt is, hogy tagja volt a kommunista pártnak és a párt ifjúsági szervezeteknek is.

Hírdetés

Válaszolnia kellett ugyanakkor az ellenzéki képviselők kellemetlen kérdéseire is, például, hogy miért akadályozta meg Dušan Kováčik speciális ügyész bizottsági meghallgatását, illetve a koalícióval való összhangját.

Előbbivel kapcsolatban kijelentette, jogi dilemma miatt nem támogatta Kováčik meghívását, utóbbi margójára pedig kijelentette, számos alkalommal nem szavazott a koalícióval, ha jogászként nem értett egyet az adott kérdésben. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »