Izland harca a drogokkal

Izland harca a drogokkal

„Felvilágosult, haladó szellemiségű európér” berkekben ma már alapvetésnek számít, hogy a drogproblémát, ahogy ők mondják, „természetesen nem lehet tiltással megoldani”. Amiben maximum annyi igazság lakozik, hogy önmagában azzal nem lehet, de ők döntően arra a válaszra jutnak, legalizálni kell, mert hát nincs mit tenni.

Aztán persze erősen kilóg a lóláb, mert elég idő telt már el azóta, hogy azokon helyeken, ahol kvázi legális például a kannabisz, milyen statisztikát produkálnak, mégsem vizsgálják felül ezt a tézisüket. Nyilvánvaló politikai számításból, hiszek ők eleve meggyőződésből, érintettségből, tehát világnézetükből fakadóan a drogliberalizáció pártján állnak. Nem gondolom, hogy megoldódik, vagy akár javul a helyzet Luxemburgban, ahol teljesen szabaddá tették a mariuhána használatát. Ennek maximum a mi momentumos belpesti aranyifjaink örülhetnek, minden bizonnyal sűrűbben tesznek majd „csapatépítő” kirándulásokat a miniállamba. Kanadát már ne is említsük, ugyan Márki-Zay Péter szerint „mintaállam”, szerintünk viszont sokkal inkább az emberiség-ellenes liberalizmus fellegvára.

Persze mindezektől függetlenül azt valóban ki kell jelenteni, a tiltással önmagában valóban nem oldódik meg a drogprobléma, viszont a legalizálással csak még rosszabbá válik. Teljesen világos, hogy az okokat kell feltárni és megszüntetni, a kábítószerek használata már csak tünet az egyén életében, amellyel valamit pótolni szeretne, amit úgy érez, másképpen nem kap meg. És természetesen ez nem csak szorosan értelmezett drogokra vonatkozik, ebbe beletartozik az alkoholfogyasztás is.

Ezt pontosan így látták a döntéshozók Izlandon is, és ennek függvényében igyekeztek lépéseket tenni.

Tudni kell, a 90-es évek végén, de még az ezredforduló tájékán is az izlandiak Európa élmezőnyében foglaltak helyet, mármint ami az alkohol- és drogfogyasztást illeti. Ennek tükrében igencsak megdöbbentően hangzik, hogy míg 1998-ban az izlandi fiatalok (itt általában tizenéveseket vizsgáltak) 42%-a nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt egy hónapban legalább egyszer öntudatlan állapotra itta magát, ez a szám 2016-ban már csak 5 százalék volt. De jelentős mértékű csökkenést figyeltek meg a kannabisz fogyasztásában is, mely szűk 20 esztendő alatt 17-ről 7 százalékra csökkent. Sőt, még a dohányzás is drasztikus módon visszaszorult: annak idején 23 százalékuk dohányzott napi rendszerességgel, napjainkban ez már csak három százalék.

Önmagukért beszélnek a számok, de mi lehet a háttérben? A válasz igencsak kézenfekvő. Az izlandiak egy amerikai pszichológus megállapításait vették alapul, Harvey Milkman már a 70-es években lejegyezte, hogy a drogok összefüggésben vannak az egyén stresszkezelései stratégiáival, és ettől függ, ki, milyen típusú kábítószerhez nyúl. Azt mondta, hogy például a heroinfogyasztók érzéketlenné akartak válni a stressztől, míg az LSD-függők konfrontálódtak volna inkább.

De ami a lényeg, hogy egyikük sem konkrétan egy-egy szertől válik függővé, hanem attól az érzéstől, melyet az kivált, s amely tökéletesen leírható egy kémiai folyamatként, amint az végbemegy az agyban. Azt állította, ezeket a kémiai változásokat képesek lehetünk elérni drogok nélkül is, így erre helyezte a hangsúlyt. És Izland is.

Hírdetés

Milkman 1991-ben Izlandon előadást is tartott, később pedig egy drogfogyasztókkal foglalkozó centrumban is dolgozott. Itt azt igyekeztek elérni, hogy miképpen tudják tudatmódosító szerek használta nélkül megalkotni azt a tevékenységet, mely élményszerűen kiváltja azokat. Itt különféle közösségi elfoglaltságok jöttek szóba, mint táncok, harcművészetek és képzőművészetek, és a többi.

Az izlandi sikertörténet valójában ekkor indult, de természetesen még hosszú út állt előttük. 1992-ben az összes izlandi iskolában kitöltettek egy kérdőívet, mely a különböző drog- és alkoholfogyasztási szokásokra kérdezett rá, és egyértelmű volt az összefüggés: azok a kamaszok, akik nem végeznek közösségben végzendő szabadidős tevékenységet, nagyobb arányban érintettek.

Ebből a felismerésből kiindulva indították útjára a „Fiatalok Izlandon” elnevezésű programot.

Értelemszerűen önmagában nem volt elegendő a pozitív modell felmutatása, szükség volt bizonyos fokú korlátozásokra is. 18 éves kor alatt tilos lett dohányárut vásárolni, 20 éves kor alatt alkoholt. A dohánytermékek és az alkohol reklámozását is betiltották. A mariuhána pedig illegális volt. Felvilágosító előadásokat kezdtek szervezni, ahol külön felhívták a figyelmet arra, hogy a szülőknek több időt kell együtt tölteniük a gyerekeikkel, és abból indultak ki, nem csak az ún. „minőségi idő” számít, hanem minden idő hasznosabb, mint a semmi.

És amire minden bizonnyal sokan felkapják a fejüket: a 13 és 16 évesek nem lehetnek a utcán nyáron éjfél után, télen pedig este 10 óra után. Emellett pedig kiemelt állami támogatást kaptak a különböző sportegyesületek, zeneiskolák, művészeti és táncklubok. 1997 és 2012 között ennek hatására duplájára nőtt a szülőkkel együtt töltött idő, illetve szintén kétszeresére gyarapodott azok száma, akik szervezett formában sportolnak.

Természetesen rögvest az a kérdés tolul az ember ajkára: de mi valósítható meg ebből nálunk? Én erre határozottan azt tudom felelni: amit akarunk, hogy megvalósuljon. Ahogy fentebb kifejtettük, a tiltás önmagában nem elegendő, de itt tegyük hozzá, a pozitív példa felmutatása sem elégséges akkor, ha egyébként a sarki kávézóban jointot választhatunk az étlapról – lásd Hollandiát.

Két lábon alapon kell nyugodnia a megfelelő a drogpolitikának, és, amit rendkívül fontos továbbá hozzáfűznünk, az izlandi modell azért tudott eredményeket felmutatni, mert hosszútávú célkitűzésekkel rendelkezett. Mígnem a magyarországi drogprevenciók a rövidtávú hatásokra fókuszálnak, hogy úgy fogalmazzak, tüneti kezelést végeznek.

Mindennek kulcsa pedig a közösségi szemléletű, a jövőt is szem előtt tartó, nem feltétlenül 4 éves parlamenti ciklusokban gondolkodó nemzeti politizálás, szemben mind az érdektelenségbe burkolózó, jelenleg regnáló kormányzati hozzáállással, mind pedig a totális individualista, közösség-ellenes felfogású neoliberális, kultúrmarxista métellyel.

Lantos János – kuruc.info


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »