Ilyenek voltunk – Nem akarsz te pap lenni?

Ilyenek voltunk – Nem akarsz te pap lenni?

A hittanórák hangulata tele volt humorral, jókedvvel. Füzetünkbe szépen gyűltek az evangéliumi történetek vázlatai. Életreszóló alap volt ez mindannyiunknak. Sok bibliai történetre ma is úgy gondolok vissza, mint amit ott hallottam először és aztán végigkísér egy életen át.

Bizony gyakran rá kellett szólni a vidáman nyüzsgő gyermekhadra, merthogy akkoriban még gyermekből is sok volt kis falunkban. A tiszteletes úr hol szigorúan fogta a gyeplőt, hol pedig humorral ragadta meg a figyelmünket.

Akkoriban nem volt képernyő, sem kivetítő, sem más jelenkori kütyü, de mégis megragadtak bennünket a Jézus-történetek, az Újszövetség semmi máshoz sem hasonlítható világa. A vidám gyermeksereg örült egymás társaságának és lelkesedett a nevetésre nyíló szájú papjáért.

Nyáridőben a templom, télen a lelkészi hivatal volt a helyszín. A kis úrházában otthonosan mozogtunk, templomos idők voltak azok. Könyörgés és győzködés nélkül is ott voltunk vasárnaponként.

Télidőben a hivatalban mondtuk fel a kátét. Egyetlen titka volt ennek: meg kellett tanulni. És tudtuk is. Olyan idők voltak azok, amikor mindez magától értetődött. Nagyon büszke voltam egyszer, a tiszteletes úr valamilyen általános műveltségi témában az egyik közel-keleti uralkodó nevére kérdezett rá. Történetesen tudtam, valamiért én a Híradót is végignéztem gyerekfejjel. Érdekes, hogy felnőttként már nem. Szóval mondtam, hogy II. Hasszán, vagy valami ilyesmi, mire a tiszteletes úr felállt ültő helyéből és kezet nyújtott.

Egy családlátogatás alkalmával megnézte kis könyvtáram. Gratulált hozzá és rögtön rá is tért a lényegre: nem akarsz te pap lenni? A buszvezetés valahogy jobban vonzott, lelkesedtem az egyik sofőr nagybácsi munkájáért, ezért határozottan annyit mondtam: nem.

Hírdetés

Később már a parókia könyvtárába is bebocsájtást nyertem. A bőség özönében jó félórát izzadtam, míg végre leemeltem egy Móricz novelláskötetet.

A tiszteletes úr néha végigsuhant a falun, rádőlve versenykerékpárja kormányára, máskor meg gyors Oltcitját bámultuk meg. Ez aztán a kocsi, gondoltuk és nyeltünk egy nagyot, és arra gondoltunk, hátha egyszer nekünk is lesz egy ilyen gyors és elegáns autónk.

Konfirmáció után is maradtunk templom- és igeközelben. Éreztük is talán, kegyelmi idők ezek, élni kell velük és belőlük, mert később talán más lesz minden. Szegényesebb és már nem lesz mindez olyan egyértelmű és könnyen megélhető. A változó idők valóban minket, hűségünket igazolták.

Néha persze belefeledkeztünk egy-egy istentiszteleten a krémszínű régi pad bámulásába, farigcsálásába vagy pedig egymással próbáltunk vicces eszmecseréket folytatni. Ilyenkor a tiszteletes úr több másodperces néma szúrós tekintettel szugerált minket csendre. És mi engedelmesen elcsendesedtünk. Éreztük, hogy a helyünkön vagyunk.

Fábián Tibor

 


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »