Erdélyi sikertörténeteket mutat be a 2. Dinamit! konferencia

Erdélyi sikertörténeteket mutat be a 2. Dinamit! konferencia

Sikeres fiataloknak nyújt bemutatkozási lehetőséget a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által második alkalommal, február 24-én 10 órától rendezendő Dinamit! – Teret nyitunk elnevezésű konferencia, amelynek a marosvásárhelyi Kultúrpalota ad otthont.
Az előadók saját életútjukról, sikerekről, kudarcokról mesélnek majd, ezzel szemléltetve, hogy Erdélyben is lehet nagyot alkotni, művelni, „robbantani” – fogalmazott Barothi Brigitta, a MIT alelnöke a keddi sajtótájékoztatón.

Fancsali Barna, a MIT elnöke, a rendezvény főszervezője elmondta, a tavalyi konferencia, valamint az őszi turné egyértelműen bebizonyította számukra, hogy hiánypótló rendezvény szervezésébe fogtak. „Előadóink olyan sikeres fiatal vállalkozók, akik saját példájukkal motiválni tudják a résztvevő közönséget. Hogy minél színesebb palettát tudjunk képviselni,

– részletezte a főszervező. Hozzátette, az eddigi alkalmak során közel 400 fiatalt tudtak személyesen megszólítani, illetve közösségi oldalaik segítségével – ahova a korábbi előadások anyagait is feltöltötték – több ezret. „Ez nagy felelősség számunkra, hiszen értéket próbálunk közvetíteni az erdélyi fiataloknak. Éppen ezért a rendezvény továbbra is ingyenes, csupán előzetes regisztrációt igényel. Meghívottjaink kiválasztásánál három kritériumot veszünk figyelembe: az előadó erdélyi legyen, tevékenységét itthon is folytassa, valamint életkorban a fiatal közönséghez álljon közel” – magyarázta az ifjúsági tanács elnöke.

Mint kifejtette, célcsoportjuknak az iskolai éveik végén, egyetemi éveik elején járó erdélyi fiatalokat tekintik.

Vass Orsolya, a konferencia programfelelőse ismertette a Dinamit! második kiadásának meghívottjait, bemutatkozik többek között Erőss Sándor, a Csomópont társalapítója, Kiss Tamara repülőgép-modellező, Préda Barna, a zalánpataki falumúzeum alapítója, Gábor Lajos fotográfus, Csoma Nóra kommunikációs szakember és vállalkozó. A rendezvényen három extra produkció is vár a résztvevőkre: Vass Csaba slam poetry bajnok, Barabás Jocó beatboxoló, valamint a Kis-Bekecs Néptáncegyüttes is színpadra lép.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »