DAC – Zólyombrézó: Csak a három pont az elfogadható eredmény

DAC – Zólyombrézó: Csak a három pont az elfogadható eredmény

A válogatottbeli két hét szünet után ma folytatódnak a küzdelmek a Fortuna ligában.

A MOL Arénában 17.00 órától a DAC a Zólyombrézó ellen lép pályára. Az esélyek egyértelműek a hazaiak oldalán állnak, a fogadóirodák több mint 11-szeres pénzt fizetnek a vendégek győzelme esetén.

Hyballa védencei jó formában vannak, utolsó három mérkőzésüket megnyerték, legutóbb két hete Aranyosmarótot győzték le hazai pályán. A jelenleg hatodik Podbrezová azonban jól védekező, kemény, kellemetlen ellenfél.

Mint ismert, a héten a DAC egyik legjobb, válogatott játékosa, Erik Pačinda eligazolt a klubtól a cseh első osztályba, Šatka pedig a válogatottbeli botrány egyik érintettje volt. Több klubtársával együtt a csehek elleni vereség után a városban ünnepelt, ami Ján Kozák vezetőedző lemondásához vezetett. Šatka mindenesetre azt nyilatkozta, hogy megbánta a történteket.

A sárga-kék B-középben is forrott a hangulat néhány ultra szurkolótársukkal szembeni, sokak által kritizált fellépése miatt.

A legtermékenyebb támadósor a vasgyáriak betonvédelme ellen – így vezeti fel a mérkőzést maga a klub

Kezdőrúgás 17.00 órakor. A Körkép.sk természetesen ott lesz a lelátón.

Körkép.sk

Nyitókép: fcdac.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »