AKUT Szakasz – Leviczky Katalin vezető műtősnő tollából

Kedves Betegek!Tájékoztatni szeretnénk önöket, hogy a Covid-intézkedéseket a sebészeti osztályunkon felfüggesztettük, vállalva a minisztériumi retorziókat. Először is bármikor lehet látogatni, szólhatnak a hozzátartozóknak, nem szükséges a cipő- és kézfertőtlenítés, a védőoverál, a maszk és a kesztyű viselése, szabadon közlekedhetnek mindnyájan az osztályon, sőt az intenzív ellátó részlegünkön is, akár éjszaka is, a főorvos úr jóváhagyásával.Ezt a döntésünket azért hoztuk meg, mert egyetértünk a követelésükkel, hogy nem korlátozhatjuk az embereket a szabadságukban, feláldozva ezzel a kényelmüket, sértve az emberi jogaikat, a szabad mozgásukat.Ezért megragadva az alkalmat szeretnénk elmondani, hogy az operáló team a műtőben utcai ruhában fogja a beavatkozásokat elvégezni, maszk nélkül, hiszen, mint jól tudják, úgysem véd meg semmitől, mert 8-10 órát lehúzni állig beöltözve kényelmetlen és korlátozó. Persze, a steril ruhák ki lesznek készítve a bemosakodó helyiségben, de ha az orvos, vagy a műtős úgy dönt, hogy nem veszi fel, nem kényszeríthetjük a személyi szabadságát korlátozva, hivatkozva mindenféle ostoba szabályra, meg előírásra.Természetesen az adagolókat feltöltjük fertőtlenítő szerekkel, viszont ha valaki nem kívánja a bőrét ezzel tönkretenni, akkor eltekintünk az alkalmazásától. Ugyanis nehogy már különféle szabályokkal próbáljanak minket a személyes szabadságunkban korlátozni a tiszti főorvosi szolgálattól.Itt mondanám el, hogy a műtők területéről kiiktatjuk a fertőtlenítő szerek használatát, mert az káros az egészségre, van a műtétekre váróknak anélkül is éppen elég baja.Továbbá szeretnénk megnyugtatni önöket, hogy az időben diagnosztizált szepszis ma már jól kezelhető, lesz ugyan egy-két nehezebb hét, küzdelem a gyulladásokkal és a vérmérgezéssel, de elmúlik, mert remek teamek állnak rendelkezésre a kezeléshez. S mivel a hozzátartozóik úgyis jelen lesznek, ők is szólhatnak, ha rosszabbul lennének, mert mi éppen a pihenő időnket töltjük, de megérthetik, hogy emberi jogaink nekünk is vannak. Ahogy természetesen önöknek is, és mi azokat tiszteletben tartjuk.A mellékelt beleegyező nyilatkozatot aláírás után kérjük majd az osztályos nővérnek műtét előtt leadni.Köszönjük!Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »