A govândari-i Szentháromság-plébánia fennállásának évfordulóját ünnepelték Resicabányán

A govândari-i Szentháromság-plébánia fennállásának évfordulóját ünnepelték Resicabányán

Július 25-én, szombaton a resicabánya-govândari-i közösség Pál József Csaba temesvári megyéspüspökkel ünnepelte a plébánia létrejöttének 20. évfordulóját. A egyházközséget 2000-ben Roos Márton püspök alapította Resicabányán a város második plébániájaként.

Szentbeszédében Pál József Csaba püspök felelevenítette a plébánia alapításának körülményeit, az első közösségi ház kialakítását, amely megalapozta a kommunista diktatúra utáni első keresztény közösség létrejöttét a resicabányai Lunca Bârzavei városnegyedben, amelyet a helyiek Govândari-nak neveznek.

A főpásztor – aki abban az időben resicabányai plébánosként az e kerületben élő katolikusok lelkipásztora is volt – megemlítette, hogy a Szent Ferenc és Klára-kápolnával rendelkező, 2000. szeptember 1-jén alapított plébánia Újszentes (alapítva 1992-ben) után a második egyházközség volt, amely az 1989-es változásokat követően jött létre.

A szentmise kezdetén Puskás Attila helyi plébános, valamint a közösség képviselői német, magyar és román nyelven üdvözölték a megyéspüspököt.

Az ünnepségen jelen volt és a szentmisén koncelebrált Dumitresc Mihai Titi főesperes, lugosi plébános; Pălie Veniamin esperes, a resicabányai Havas Boldogasszony-templom plébánosa; Jäger Martin aninai plébános, Matieș Marin karánsebesi plébános, Irimiciuc Alin Emil boksánbányai plébános, Toman Zoltán temesvári lelkipásztor, valamint Pop Ovidiu resicabányai görögkatolikus parókus.

Hírdetés

A szentmise végén a közösség előtt bemutatták az aninai származású Mario Karnelt, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola leendő hallgatóját.

Az ünnepi liturgián nagy számban vettek részt fiatalok és fiatal családok, amely a plébánia vitalitását tükrözi. A liturgia zenei szolgálatában a helyi templomi énekkar mellett közreműködtek a Sabin Păuța Művészeti Líceum tanárai, Mihai Cristea irányításával.

A szentmise záróakkordjaként az ünneplő egyházközség egy zeneművet, Mihai Cristea, a Szentháromság-templom kántora és Cristian Roșoagă orgonista, zenetanár alkotását ajánlotta a főpásztornak, amelynek középpontjában püspöki jelmondata áll: „Tartsd meg őket a nevedben” (Jn 17,11).

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »