Záborszky Kálmán, a szupersztár

Záborszky Kálmán, a szupersztár

Azt hiszem, a legnehezebb dolog művészetet tanítani. Úgy ösztökélni a nebulót, úgy késztetni őt végső soron szabadon alkotni, hogy előtte és közben el kell sajátítania azt a nehéz és csodálatos – vagy a számára akkor éppen elviselhetetlen – tudást, amelyet előtte már generációkon keresztül szükségesen vagy fölöslegesen, mindenesetre fölhalmoztak. Amely mindentől függetlenül ízlést, gondolkodást, látást, hallást, érzékelést és érzelmeket formál. Tudom, hogy a nyelvekhez, a matematikához, a fizikához, a természet- és társadalomtudományokhoz sem lenne szabad másként viszonyulni az oktatási intézményeknek, de figyelembe véve a gyakorlatot, az iskolát mint bizonyos elengedhetetlen kötelezettségek helyszínét, és a tudás elsajátításának összes hivatalos és nehéz körülményét, a művészetek oktatása mégis más, mint a többi. Azt hiszem, nehezebb minden másnál.

Ennél, ami talán még nehezebb, az egy művészeti iskola irányítása lehet, amely más fontos, közismereti tudás átadása mellett alkotó műhelyként is funkcionál, s amelyet állandóan fejleszteni kell. Ilyen a zuglói Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola, amely esetében már nem csak műhelyről beszélhetünk. Amellett, hogy a diákok számára a mindennapi, izzasztó és mégis gyönyörűséget okozó oktatás és gyakorlás helyszíne, de kiállítóterem, színpad, hangversenyterem és stúdió is. Azaz a diákok a muzsika bemutatásának bármelyik területéhez – az alkotástól a koncertezésen keresztül a hangrögzítésig – sajátíthatnak el készségeket, közben a rendszeres koncertjeiken a hallgatóság, azaz a befogadók kézzelfoghatóan érzékelhetik, élvezhetik az oktatás teljesítményét. Ez a nagyszerű, nem túlzok, a világ élvonalába tartozó tudásközpont Záborszky Kálmán művész és pedagógus műve. A létrehozásához és életben tartásához nem kevés állhatatosság kellett és kell, hiszen neki és muzsikus családjának évtizedekbe tellett az, hogy e korszerű és barátságos intézmény ma olyan legyen, amilyen. Félreértés ne essék, itt most főként a tudást nem tandíjért megszerezhető magán- vagy alapítványi iskoláról van szó, hanem egy olyan állami intézményről, ahol a politika szerencsére évtizedeken át képes volt fölfogni, hogy ennek az iskolának Záborszky Kálmán kitartása, energiája, elhivatottsága szükséges, s hogy nélküle egyáltalán nem működne a csoda. Ő pedig az évtizedek küszködései alatt vehette volna könnyebben a hivatását, ám nemhogy ezt tette, de a saját intézményén túl az egész kerület zeneiskoláit bevonta a munkába, amelyekben saját maguktól is szintén komoly munka folyik, s amelynek eredményeként elképesztő méretben, akár több száz fős létszámban és csúcsminőségben adnak elő gigantikus műveket. Ha valaki valaha belépett a zeneművészeti iskola Columbus utcai épületébe, azonnal megérezte azt a hangulatot, amit szerencsés, ha egy intézmény áraszt magából. Ahol a másokhoz hasonlóan élő diákok folyosói beszélgetéseit hallva föltűnik, a mindennapi gondjaik megvitatásán túl mennyire szenvedélyesen kerül szóba egy-egy zenei probléma hatékony megoldása.

A napokban írt a sajtó arról, hogy az oktatási kormányzat a Kodály-program keretében zongorákkal látja el a közoktatás különböző szintjeit, a Nemzeti Kulturális Alap pedig iskolai kórusok alakításához nyújt anyagi segítséget, ahogyan ezt egy mindennapi énekléssel foglalkozó konferencián megígérte Balog Zoltán miniszter. Ez nagyon jó hír, épp az olyan megszállott pedagógusok és az értékes muzsika élvezetének elsajátítása érdekében, mint a napokban a 70. születésnapját ünneplő Záborszky Kálmán, akit szombaton a közönség fölállva ünnepelt a Művészetek Palotájában. A művész tanár a zseniális Kodály Zoltán és Bartók Béla segítségével találja ki és mutatja be nekünk Magyarország egyik nagyon fontos szeletét. Isten éltesse Záborszky Kálmánt!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.09.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »