Versek nélkül kegyetlenebb az élet

Versek nélkül kegyetlenebb az élet

Az életben kapott és elviselt sebek, szenvedések hozzák ki belőlem a verseket, mondja Müller Dezső nyugalmazott lelkész-költő, aki szerint még van egy „molekulányi réteg”, aki szereti és olvassa a lírát.

Az írásművészetet, a költészetet közel engedi még manapság magához az olvasó? Magyarán: kell-e még a vers az embereknek?

Székely János már 1970-ben úgy értékelt, hogy a vers halott, amit nem érdemes életre kelteni. Az igazság az, hogy az emberek nagyobb hányada nincs elragadtatva a költészettől. Ellenben van egy molekulányi réteg, akik nemcsak kedvelik, olvassák a verseket, hanem maguk is megpróbálkoznak írni, többnyire sikeresen.

Mi az, amit közölsz, amit a világ tudtára szeretnél adni verseidben?

Általában szabad verseket írok, de időnként a kötött formákat is fölvállalom. Nem szeretném, ha lírámat megfertőzné a posztmodern irányzat. Voltaképpen árvaságom és magányosságom terhét szeretném érthetően a világ tudtára adni, „mert más ki mondaná el helyettem / amit csak én tudok?”

A költészet, a versírás milyen többletet, pluszt nyújtott a számodra az igehirdetésben?

Évtizedeken keresztül annyira belém ivódott a líra, hogy ennek magvetése az elmondott prédikációimban is megnyilvánul. Az igehallgatók gyakran visszajeleznek, hogy egy-egy beszédem hatással volt rájuk.

Az egyházi társadalom mennyire elfogadó azzal, aki valami másban, például a költészetben is igyekszik használni tálentumait?

Az egyházi társadalom részéről gyakran ért elismerés. Az is előfordult, hogy jelentős összeggel támogatták egy-egy könyvem kiadását. De volt olyan szomorú eset is, amikor épp a bennfentesek próbálták megakadályozni verseskötetem megjelenését. Ilyen értelemben mindig aktuális marad József Attila örök érvényű megállapítása: „a költő hiába vonít”.

Volt-e valamilyen hatással a költői pályádra, hogy a lelkészi szolgálatból nyugalomba vonultál?

Nyugalomba vonulásom és betegségem jó hatással volt költészetemre. Ugyanis temérdek idő állt rendelkezésemre írni és olvasni. Mindez pedig azt eredményezte, hogy lassan-lassan megújult a költészetem.

A költőnek fontos, hogy alkotásai eljussanak az olvasóhoz. Erre nagyszerű lehetőséget nyújtanak az eddig megjelent köteteid. Folyóiratokban, egyházi és világi lapokban hol van lehetőséged publikálni?

Sokszor megkérdik tőlem, hogy végeredményben miért írok? Ilyenkor mindig azt válaszolom, hogy mint a legtöbb költő, én is belső kényszerből ragadok tollat, az életben kapott és elviselt sebek, szenvedések hozzák ki belőlem a verseket. A költő legyen mindig hű a szenvedéséhez, fájdalmához, és ezeket örökítse meg elsősorban. Örömömre szolgál, ha az ilyen típusú verseim eljutnak az olvasóhoz. Ennek érdekében több laphoz is elküldöm verseimet. Régebben főleg az egyházi lapok: a Református Szemle, a Református Család, az Igehirdető és a Harangszó közöltek tőlem. Újabban a világi lapok, folyóiratok: a Helikon, a Várad, a Hepehupa és a budapesti Versmondó hozzák alkotásaimat. Megjelent nyolc verseskötetem is azt a célt szolgálják, hogy írásaim eljussanak a kedves olvasóhoz, mert versek nélkül kegyetlenebb az élet. „Birodalmak estek, / nem kapva lélegzetnyi verset” – vallja Illyés Gyula. Életem alkonyán egyre hálásabb vagyok azok irányába, akik elindítottak a költészet útján: Hervay Gizella, Márki Zoltán, Lászlóffy Csaba, Lázár László, Fábián Sándor, Cseke Gábor, Gittai István, Simon József és mások.

Fábián Tibor

Müller Dezső

Fohász

Ha felhő kúszik

a tengernyi égre

segíts lángot lobbantanom

a pislogó fényre

ha könnyzápor hull

a megsebzett tájra

segíts zsebkendőt húznom

a bágyadt láthatárra

ha a fák kontyáról

leesnek a fészkek

segíts visszahoznom

az elrepült fecskéket

ha körös-körül

a tagadások nyernek

segíts visszaadnom

hitét az embernek

és ha kirajzolódnak szárnyai

a röpködő madárnak

segíts kimondanom

hibáit a világnak!

 

Müller Dezső

Fogadj szívedbe

Amíg fénylik a hold

a hullámzó égen

amíg fölbuzognak

a hegyek serényen

 

Amíg a fák lombjai jözt

kitárul az alkony

amíg fölcsahol a visszhang

szilárd kősziklákon

 

Amíg megszeppent folyók

hömpölyögnek csendben

amíg elmerül a kín is

sekély vizükben

 

S míg élni tudok

buzgón itt lenn

fogadj fogadj

szívedbe, Isten.

 

 

 

 

 

 


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »