Az FC Bacsfa csapata 2003-ban jutott fel a II. ligába, akkor, amikor a DAC és a Slovan is a II. ligában vitézkedett, jobban mondva szenvedett.
Az akkor 390 lelket számláló Somorja melletti kisközség csapatának az volt sorozatban a negyedik feljutása, így bár az abszolút esélytelenek nyugalmával vághattak neki a bajnokságnak, a szezon felénél csak pár pontra voltak lemaradva az első helytől, ráadásul 2003. november 1-jén a DAC stadionjában legyőzték a hazai csapatot.
Én ezekben az években voltam először DAC-meccsen, de akkor somorjaiként természetesen a Bacsfa csapatának szurkoltam, ugyanúgy, mint a mindmáig egyetlen Slovan-Bacsfa (1:2) meccsen, ahol Csaba barátommal Bacsfa-mezben ketten szurkoltuk végig a meccset a vendégszektorban (a többiek a fő tribün alatt ültek).
Hogy miért is írtam ezeket le? Három dolog miatt. Az egyik, hogy
bizony voltak olyan idők is a DAC életében, mikor a II. ligában sem vitézkedett a dunaszerdahelyi gárda, úgyhogy amikor valaki kritikát fogalmaz meg a jelenlegi vezetéssel kapcsolatban, jó felidézni, hogy 20-21 éve hol volt a csapat, és hol tart most. Minden téren.
A másik ok viszont – amit egy elégedetlenkedő cikkben anno a 2012-es somorjai helyzettel kapcsolatban is megírtam –, hogy bizony a 2003-as DAC-Bacsfa meccsen mindkét csapatban szerepeltek felvidéki, csallóközi magyar játékosok, nem is akármilyenek. Ez nagyon fájó hiányossága a mai DAC-nak (főleg úgy, hogy 10 éve működik az utánpótlás-akadémia), hiszen igenis vannak jó felvidéki, csallóközi magyar játékosok, viszont valahogy mindegyikük más első ligás szlovák klubban lesz alapember, lő gólokat, nyer kupát…
A harmadik dolog pedig, amiért ezt az emléket felhoztam az az, hogy jelezzem:
én sem ma kezdtem DAC-meccsre járni, bár az igaz, hogy az utóbbi években ritkábban jutok ki a MOL Arénába.
Na de most akkor mégis miért mentem ki? Unokatesóm miatt, aki gyerekkorában Dunaszerdahelyen élt ugyan, de a középiskolát és az egyetemet már Magyarországon végezte, s ott is telepedett le: jelezte, hogy ma egyszer eljutnak DAC-meccsre, jelez. Hát most jött el az alkalom, így eljöttem én is. S nem is bántam meg.
A meccs előtt egy fotós barátommal (vagy nevezzük az egyik legjobb felvidéki fotósnak) találgattuk, hogy mi lesz a meccs végeredménye. Abban kiegyeztünk, hogy bajnokként a pozsonyiak nem biztos, hogy annyira acélosak lesznek majd, mint a bajnokság eddigi meccsein. Ez így is történt, s bár nemcsak a pozsonyiak voltak halványabbak, hanem a DAC játszott meglepően és határozottan jól, úgy, hogy három-nullás félidő után az 57. percben már 4:0 volt az állás.
De ne szaladjunk ennyire előre. Térjünk vissza egy picit a meccs elejére, ugyanis a pozsonyiak tábora most is képviseltette magát a MOL Arénában, a hozzájuk tartozó mocskos, undorító és soviniszta módon: a kezdéstől kezdve ordibálták megszokott egybites (nem sok agysejtre utaló) rigmusaikat, az „A bi, a bi, a bi Maďara do hlavy“ (üsd, üsd, üsd a magyart fejbe), vagy a „Maďarský k.rvy“. (Magyar k.rvák) kezdetű rigmusokat.
Ez persze nem új keletű dolog, de el nem tudom képzelni, hogy engedhet meg ilyet a fociszövetség. Ráadásul kollégám s barátom, Polgár Hajnalka a 2019. februári DAC-Slovannak kapcsolatban feljelentést tett a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányságon.
Polgár két büntetőjogi paragrafusra hivatkozott, a büntető törvénykönyv 423-as paragrafusának első bekezdésében taglalt „nemzet-és fajgyalázás, gyűlöletkeltés” bűncselekményére, illetve az ugyanitt található 424-es paragrafusra, amely nemzetiségi, faji és etnikai gyűlöletkeltésre vonatkozik. Akkor ezt Pomichal Krisztián barátom egy kitűnő cikkben összefoglalta, ajánlom elolvasásra. Én akkor szintén a sajtószektorban foglaltam helyet, s kérdést is tettem fel az akkori edzőnek, Martin Ševelának azzal kapcsolatban, hogy mi a véleménye a káromkodó rigmusokról, aki felhúzta magát rajta, és megpróbálta elkenni az egészet, azzal érvelve, hogy a meccsen előfordul az ilyesmi. Kíváncsi vagyok, mit szólnának ahhoz a Pozsonyiak, hogyha a DAC-szurkolók egyszer csak az „A bi, a bi, a bi Slováka do hlavy“ rigmust skandálnák a következő DAC meccsen. Lehet, ki kéne próbálni…
Mert most győztünk igen, és a focinak nem ilyen témákról kellene szólni, de a baj pont az, hogy
addig, ameddig ilyen dolgok miatt nem szakítanak félbe egy mérkőzést, és nem kap mondjuk 100-200 ezer eurós büntetést egy klub azért, mert arra uszít a rigmusaival, hogy magyarokat verjen fejbe, addig itt nem lesz változás, és az edzők majd elmondják, hogy ez mindkét oldalon megtörténik, ez hozzá tartozik a focihoz.
Persze nekem, aki a régi Pozsony szerelmese vagyok, az sem tetszik, hogy a dacosok „sk.rvená Bratislaváznak“, dehogy ez nem valami irodalmi, vagy szép magyar beszéd verseny, ez foci (a futball az futball ,a többi az lóf@…. ), de mégis meg kell különböztetni azt, hogy az egyik szurkolótábor minden egyes meccsen gyalázza a magyarokat, arra biztat, hogy verjék, üssék, őket, meg lek…zza őket, s aközött, hogy a dacosok néha elejtenek egy-egy ilyen rigmust…
Na azt hiszem, hogy ezt túltárgyaltuk. Még talán a zászlótörvényre lehetne rájátszani úgy, hogy legközelebb mindenki piros-fehér-zöldben, és piros-fehér-zöld, címeres zászlóval jelenne meg a stadionban (Magyarország zászlaja piros-fehér-zöld, de nincs benne címer, így, ha címeres zászlót vinnénk oda, az nem számítana „idegen“ ország zászlajának), szerintem egy kis büntetést megérne. S ha több pénz kellene fizetni, mint amennyit a Slovan fizetett a magyargyalázásért, akkor azzal már lehetne valamit kezdeni.
(S persze a zászlótörvényt sem ártana már elfelejteni)
A meccsen egyébként fantasztikus hangulat uralkodott, s mint már az cikk elején írtam, a DAC játékosai a 15 perces kihagyásukon kívül, amikor a három gólt kapták, kimondottan jól játszottak, a szerdahelyi közönségre pedig most sem lehetett panasz: fantasztikusan szurkoltak és biztatták a csapatot.
Reméljük, hogy a 2024/25-ös szezon lesz a DAC első bajnoki címének az éve. Hajrá!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
