Varga László püspök az „áldott semmittevésről”

Varga László püspök az „áldott semmittevésről”

A Kaposvári Egyházmegye főpásztora paptestvéreinek megfogalmazott írása mindannyiunk számára hordoz megszívlelendőt.

Papságra való felkészítésünkből hiányzott és ma is hiányzik a passzivitáskultúra kialakítása. Bár férfiakként képesek vagyunk arra, hogy ne csináljunk semmit, de ezt csak rövid ideig bírjuk. Összekeverjük a pihenést a lustasággal. Sokaknak közülünk bűntudata van, ha pihen; szégyelli, ha szabadnapot vagy szabadságot vesz ki. Amikor pedig végre pihenhetnénk, óriási távolságokra utazunk, és fáradtabban érkezünk haza, mint amikor elindultunk. Vannak, akik napokig megtalálhatatlanok, félnek az otthonléttől, a csendtől. Nem tudnak mit kezdeni a magánnyal, nem szeretik a valóságot és Istentől kapott valóságunkat.

Le tudunk-e állni?

Nincs nyilvános mise, nem kell prédikációra készülni, tilos közösségi programokat szervezni, azokon részt venni, és lehet, hogy egy héten belül mindenki karanténba kerül. Akcióra, szervezésre, munkára és cselekvésre neveltek bennünket, hogy értelme legyen papi szolgálatunknak. Most, amikor lelkipásztori munkánk nagy részét nem gyakorolhatjuk, le tudunk-e állni?

Soha ennyi időnk nem volt csendben lenni, imádkozni, olvasni, önmagunkat képezni. Választhatunk, elfogadjuk vagy elutasítjuk. Futjuk tovább a megszokott köreinket, vagy Ábrahámmal együtt elindulunk valami új felé, otthagyva a régit, kivonulva a megszokottból, és megajándékozottá válunk.

Saját lelki utunk gondozása

Hiszünk-e még a csend gyógyító erejében? Aktivitástól terhelt kultúránkban végre van idő gyógyulni, elmélyíteni saját lelki utunkat. Felfedezni a „belső csend” erejét, a böjtöt, az éjszakai virrasztást, a szellemi harcot és az elvonulást. Akik pedig elsősorban intellektuális kapcsolatban vannak Istennel, most pótolhatják olvasmányaikat, és értelmük útján mélyebb kapcsolatba kerülhetnek vele.

Hírdetés

Áldott „semmittevés”!

Mindent a vágyaink mozgatnak. Amire vágyakozunk, azt fogjuk tenni. Legmélyebb vágyaink Istenhez visznek bennünk. Felpörgetett, türelmetlen életünkben nem vagyunk képesek kivárni, hogy Ő töltse be vágyainkat. Mi, papok is beérjük gyakran a szükségleteink kielégítésével, és jobban érezzük magunkat a neten, mint az Oltáriszentség előtt, a tévé előtt sörözve, mint az oltárnál. A hirtelen ránk zúduló sok szabadidő lehetőség arra is, hogy hitünk segítségével megtisztítsuk és megerősítsük Isten utáni vágyakozásunkat.

A „jobbik rész” felfedezése

Él-e még bennünk Mária lelkülete, a „jobbik rész”, a vágy, hogy önként, szabadon, szeretetből személyes időt töltsünk azzal, aki a legjobban szeret bennünket? Ebben sokat segít a csendes szentségimádás, amihez hozzátartozik a jelenlétben való lét gyakorlása, a titok szeretettel való szemlélése. Soha ennyi időt nem kaptunk ennek gyakorlására. Ha nem félünk tőle, és bátran élünk vele, akkor a „vihar” elmúltával újra beléphetünk Márta Jézust szolgáló lelkületébe anélkül, hogy a sok feladat, munka nyugtalanná tenne bennünket, s kevesebbszer fogunk kiakadni egymásra.

A csendes szentségimádás nem szakíthat el a valóságtól bennünket, vissza kell hogy vigyen a közösséghez. Arra teremtettünk, hogy szeressük Istent és embertársainkat. Isten szenvedélyesen vágyik arra, hogy létrejöjjön közöttünk ez a kapcsolat, és arra is, hogy életünk végéig növekedjünk benne. „Itt van az alkalmas idő, itt van az üdvösség napja” (2Kor 6,2).

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »